Ókori Egyiptom:

Khephrén piramisa és a Szfinx (mindkettő az Óbirodalom idején épült) Gízában, Kairó mellett.

Az egyiptomiak országukat számos néven emlegették, pl. Kem, azaz „Fekete Föld”^[1] vagy Ta-meri, azaz „Szeretett Föld”. Ez utóbbit nagyon komolyan gondolták: egyiptomi számára idegen földön élni s főleg meghalni gyűlöletes és szomorú gondolat volt.

Az egyiptomi civilizációt és társadalmat sokan merevnek, arisztokratikusnak, kasztszerűnek; irracionálisnak és a halál szeretetére épülőnek; elmúltnak, távolinak és moderntelennek tartják. Ez a kép azonban téves. Az egyiptomi civilizáció a maga korában nagyon életteli, változatos, sok meglepően modern kulturális jellegzetességet mutató, és a szoborszerű merevségnél sokkal rugalmasabb volt. A görögök és egyéb fiatalabb kultúrák, melyeket ma a modern európai civilizáció kezdeteinek tartunk, a mezopotámiai kultúrák mellett az egyiptomiakat tekintették mintaképeiknek.

Földrajz

Egyiptom a Nílus első kataraktájától (zuhatagától) a Földközi-tengerig terjedő terület. Északról a Földközi-tenger, délről a Nílus zuhatagjai (kataraktái), keletről a Sínai-félsziget és a Vörös-tenger, nyugatról pedig a Szahara határolja. A Nílus rendszeres áradása termékeny iszapréteget terít a folyópartra. Így jöhetett létre az élénk mezőgazdaság, öntözés segítségével. Az egyiptomiak már i.e. nagyon fejlett öntözőrendszereket és gátakat tudtak építeni.

Történelem

Őskori előzmények

Az egyiptomiak magukat két ősi városból, Nehebből és Nekhemből származtatták, az effajta legendás eredetmondákat a régészeti adatok megerősíteni látszanak. E városok már az Óbirodalom kezdeti szakaszaiban is megvoltak. Az egyiptomi „vörös bőrű” nép eredete genetikai szempontból vitatott, lényegében ismeretlen, nyelvüket a sémi-hámi nyelvcsaládba sorolják.

Korai dinasztikus kor

Az i. e. 4. évezred végén Alsó- és Felső-Egyiptomban kialakult és lassan megszilárdult az állam. A Hérodotosz által Ménésznek nevezett felső-egyiptomi király 2900 körül, északi riválisait legyőzve egyesítette a két területet és létrehozta az I. dinasztiát. E király az egyiptomi feliratokon szereplő Narmer vagy (Hor-)Aha királlyal lehet azonos, az egyiptológia néha Aha-Ménésznek is nevezi.

Óbirodalom

Az Óbirodalom ideje ie. 2700 és 2200 közé tehető. Ebben az időszakban az egyesült ország a fáraók korlátlan uralma alá került. Az egész országban isteninek tekintették a fáraót, hatalmuk a papságra és a hivatalnokok rétegére támaszkodott. Ez a rézkorszak ideje, bár a használt eszközök jelentős része kőből készült. Az uralkodók ekkor kezdtek el piramisokat építeni. A III-IV. dinasztia piramisépítő fáraói: Dzsószer (főépítésze: Imhotep), Kheopsz, Khephrén, Menkauré (Mükerinosz).

Első átmeneti kor

Az i. e. 22. században véget ért az Óbirodalom, az egyiptomi állam első fénykora, kezdetét vette az ún. első átmeneti kor (VII-X. dinasztia), melynek során Egyiptom két részbirodalomra és számos független fejedelemségre esett szét.

Középbirodalom

Ez az időszak ie. 2060 és 1780 közé tehető. Felső- és Alsó-Egyiptomot a XI. dinasztia uralkodója, II. Mentuhotep egyesítette újra az i. e. 21. század végén, Théba városából kiindulva, az Amon papaságára támaszkodva. Létrejött a Középbirodalom, amely a XII. dinasztia uralkodói alatt élte fénykorát. A XIII-XIV. dinasztia korában, az i. e. 18. században ismét megszűnt a birodalom egysége. A Középbirodalom alatt a fáraó tekintélye még mindig jelentős, de az államszervezetben a papi és hivatalnoki réteg erős befolyásra tesz szert, és a nomoszok (tartományok) vezetőinek súlya is megnő. A társadalom fontos változása, hogy megjelennek a kézművesek és kereskedők, akik a tevékenységükkel hatnak a gazdasági életre. Gazdasági fejlődés indul meg, melyet a központi hatalom a dél felé (Nílus mentén) történő területszerzésekre használ fel. Ekkor lép be Egyiptom a bronzkorszakba.

Második átmeneti kor

A XIII. dinasztia második korszaka, valamint északon az ezzel egyidejű XV-XVII. dinasztiák uralkodása a második átmenet kort jelentette.

A válságot fokozta a hükszoszok támadása, akik az i. e. 17. században elfoglalták Egyiptom északi részeit. A zsidók egyiptomi tartózkodását egyes történészek az ország hükszoszok általi megszállásával hozzák kapcsolatba, ezen elmélet szerint a zsidók velük együtt sodródtak Egyiptomba. Az egyik hükszosz uralkodó, Jakob-her neve mindenesetre feltűnően hasonlít a bibliai Jákóbra.

Újbirodalom

Ideje: ie. 1550 és 1000 között. Théba uralkodója az i. e. 16. században kiűzte a hükszoszokat Egyiptomból (a hükszoszok által meghonosított vasfegyverekkel!) és újraegyesítette az országot. Létrejött az Újbirodalom. Társadalmi-politikai változások: a hivatalnoki arisztokráciát felváltotta a katonai. A papi arisztokrácia egyre nagyobb befolyását IV. Amenhotep (Ehnaton) fáraó új isten, Aton kultuszával próbálta megtörni – sikertelenül – II. Ramszesz pedig az uralkodó istenítésének népszerűsítésével. Megjelent az ekés földművelés, a saduf (gémeskútszerű vízemelő szerkezet), elkezdődött a juhtartás és a tevetartás. A ló is megjelent, de csak a harci szekerek elé fogva hasznosították az erejét. Az iparban már ismerték a vasat, de még mindig jelentős volt a kőeszközök használata, amelynek készítésében az egyiptomi kézművesek sokkal magasabb szinten álltak bármely más kultúránál. Új építőanyagként megjelent az égetett tégla.

A hódítások során (Palesztina és Mezopotámia egy része is a fáraó uralma alá került) sok hadifogoly érkezett Egyiptomba, közülük kerültek ki a házi rabszolgák. A Ramszesz nevű fáraók uralma (a ramesszida kor) az egyiptomi állam utolsó fényesebb korszaka volt. II. Ramszesz alatt érte el a birodalom a legnagyobb kiterjedését. Uralma után, az i. e. 11. századtól kezdve, megkezdődött a hanyatlás kora.

A hanyatlás kora

A hanyatlás közvetlenül azzal kezdődik el, hogy az Amon-papságból származó Herihor (ie. XI. század), aki Théba főpapja volt, elszakította Felső-Egyiptomot az országból, és ott egy főpapok vezette államot szervezett. Ezzel a fáraó tekintélye és befolyása visszaesett. A tengeri népek hódítását líbiai és etióp támadások követik, utána az ország a I. e. 7. századra az asszírok (Assur-ah-iddina és Assur-bán-apli), majd I. e. 525-től a Kambüszész vezette perzsák, I. e. 332-ben pedig a Nagy Sándor vezette makedónok uralma alá került. Innen kezdve Egyiptom már csak egy tartománya ezeknek a birodalmaknak.

Hellenisztikus kor

I. e. 305-ben Nagy Sándor örökösei közül I. Ptolemaiosz lett Egyiptom királya, s dinasztiájával közel három évszázadra az ország visszanyerte függetlenségét. I. e. 30-ban Octavianus (a későbbi Augustus Caesar) foglalta el Alexandriát, s ezzel Egyiptom római uralom alá került.

Római kor

Egyiptom meghódítása a Római Birodalom számára mind belpolitikailag, mind külpolitikai szempontból szükségszerű volt. Egyiptom biztosította, még szövetségesként, Róma gabonaellátását, és ezzel a városi plebejus réteg féken tartását, azonkívül az utolsó Földközi-tengeri nagyhatalom volt, amely nem hódolt be Rómának, és kilógott a Mare Nostrum („A mi tengerünk”) koncepciójából. Valószínűleg Egyiptom volt a minta a római császári monarchia kiépülésében is. Nem csoda, hogy a nyíltan egyeduralomra törő államférfiak mind Egyiptomot tekintették példaképnek, sokan ide, Alexandriába akarták helyezni székhelyüket (pl.: Julius Caesar, Marcus Antonius, Nero, Domitianus). Sok, a császársággal kapcsolatos intézmény és szertartás bevezetése először Egyiptomban történt meg. A császári Róma anyagilag, gazdaságilag elsősorban Egyiptomtól függött, de politikai szempontból is sok tekintetben.

Azonban ez a kitüntetettség Egyiptom jogi helyzetében nemhogy pozitívan, hanem egyenesen negatívan nyilvánult meg. Jogilag Egyiptom volt a legutolsó a provinciák között, a fontosabb tisztségeket csakis római nemesek vagy lovagok tölthették be. Egyiptomi lakos legfeljebb a kerületi sztratégoszságig vihette, de ez is csak abban az esetben történhetett meg, ha görög volt. A bennszülött egyiptomiak még alsóbbrendű, jogfosztott helyzetben voltak (divide et impera). A rómaiak pl. a tisztségek betöltéséhez szükséges családfakutatás bevezetésével is támogatni igyekeztek azt, amit mai szóval „görög nacionalizmusnak” nevezhetnénk, s ami, szintén mai szóval, „sohasem volt divat” az Egyiptomban magát otthonérző, és erősen keveredő görög lakosság körében, mely keveredést a rómaiak akadályozni igyekeztek. Egyiptomi csak a legalsóbb közigazgatási tisztségeket érhette el, és a felsőbb osztályokba emelkedését gyakorlatilag kizárták azzal, hogy a római polgárság alapfeltételévé tették az alexandriai polgárság elnyerését (Caracalla császár i. sz. 215-ben az összes egyiptomit kitiltatta Alexandriából). Caracalla i. sz. 212-ben rendeletet hozott (Constitutio Antoniniana), miszerint a birodalom összes szabad polgárát megilleti a római polgárjog, ennek kiegészítései szerint az egyiptomiak azonban kimaradtak.

A rómaiak pontosan tudták, hol kell megtámadni az egyiptomi szellemet: ott ahol az idegen uralmak ideje alatt az mindig is menekült, azaz a vallás területén. A templomi vagyont megnyirbálták, általánossá tették azt a szokást (mely a Ptolemaiosok korában is előfordult), hogy a papi tisztségeket a legtöbbet ígérő pályázónak adták el, akik számára előnyös volt, ha római polgárjoggal is rendelkeztek (melyet egyiptominak szinte lehetetlen volt törvényes úton megszereznie).

Társadalom

Az Egyiptomi állam (társadalom) élén a király, a fáraó állt. Őt a Napisten (Ré) fiának tartották, aki korlátlan hatalommal rendelkezett. Nevének jelentése: fáraó a Per Aa ("nagy ház") kifejezésből alakult ki. A fáraó után rangban a főpapok, hadvezérek és a tartományfőnökök következtek. Az Egyiptomi társadalom életének meghatározói a papi hivatalnokok voltak. Az ő feladatuk volt a halál utáni életbe vetett hit ápolása. Fontos szerepet töltött be az állam életében az írnok. A rendkívül bonyolult írásjelek elsajátítása nem volt könnyű. Az e feladatra kiválasztott fiúgyerekek 5 éves koruktól 20 éven át tanulták az írásjeleket, a hieroglifákat. A papok után a társadalmi rangsorban a hadsereg katonái következtek, mivel ők védték az országot és a fáraót, ők őrizték a belső rendet és ők hódítottak meg idegen területeket. A hadseregben fontos szerepet töltöttek be a núbiai fekete bőrű alakulatok. A kézművesek (iparosok) a nagy építkezések kulcsemberei voltak. Értettek a piramisépítészethez, a szobrászathoz, a papirusz- és a fegyverkészítéshez, az agyag-, bőr- és famegmunkáláshoz. Alkotásaik ma a világ múzeumainak féltett kincsei. A szabad parasztok adták a közrendűek zömét. A földművelés , csatorna- és gátépítés, piramisok, templomok és városok építése egyaránt az ő feladatuk volt. A társadalmi ranglétra legalján a rabszolgák álltak. A piramisok építésekor a rabszolgák száma csekély volt. Később, a hódító háborúk idején nagy számban ejtett hadifoglyokból rabszolgák lettek, ekkor jelentősen megemelkedett a számuk. Velük végeztették el a legnehezebb, legpiszkosabb munkákat. A művelt, írni és olvasni tudó, a művészetek valamelyik ágához értő rabszolgákat viszont képzettségüknek megfelelő munkára alkalmazták. A rabszolgák értékét piaci áruk szabta meg. Nem vették emberszámba őket.

Gazdaság

Az Egyiptomi Óbirodalomban Egyiptom két része megfelelően kiegészítette egymást. Jelentős fejlődésen ment keresztül az ipar, legfőképpen a kőfeldolgozás, a papiruszcserje feldolgozása, valamint az agyag-, bőr-, és ékszeripar. A szükséges nyersanyag jelentős részét külföldről szerezték be. Rezet és türkizt a Sínai-félszigetről, ritka köveket a Nílus távolabbi vízeséseitől, elefántcsontot, olajat, tömjént, és különböző vadállatbőröket az Egyiptomról délre fekvő területekről. A fa és a gyanta egyre gyakrabban volt jelen a II. dinasztia középosztálybeli temetkezésein, ebből a libanoni térséggel való kereskedelem felélénkülésére lehet következtetni. Az egyiptomi Óbirodalomban még csak a cserekereskedelem létezett. A későbbi pénz, a sati itt még csak elméleti értékmérő volt, csak tételesen bizonyítja, hogy a vevő megkapja a megfelelő ellenértéket.

A Középbirodalomban fellendült a kereskedelem. Kréta és Egyiptom között élénk volt a kereskedelem. Egyiptomban az agyagedényeken és a fazekasipar termékein égei hatású elemeket találhatunk. Krétán is több egyiptomi készítésű tárgyat találtak. Az Újbirodalomban a gazdaság több területén is változás következett be, akár az állattenyésztés, akár az ipar tekintetében. A naturális gazdálkodás megerősödése ellenére megélénkült a belső kereskedelem és megjelentek a kereskedők. Pénzként az ezüst szolgált. Az árukat ugyanúgy árura cserélték, de előtte értéküket átszámították „pénzre”. Például a XVIII. dinasztia idején 2,5 deben (1 deben 91 gramm ezüsttel volt egyenlő) megfelelt két borjú és két tehén értékénél. Egyiptom gazdasági életében szinte mindvégig a naturális gazdaság volt a jellemző. A piac számára való árutermelés szűk keretek között mozgott.

Az Újbirodalom korában a belső kereskedelem nem mutatott fellendülést. A kisebb-nagyobb gazdaságok önellátóak voltak, a termékbeszerzésnél pedig nem támaszkodtak a kereskedőkre, hanem inkább árucserével szerezték be a hiányzó javakat. Ellátmányt kaptak az államnak dolgozó tisztségviselők és kézművesek. Nagyobb mennyiségű vagy értékesebb árucserénél már szerepet kapott a pénz is. Ennek alapegysége a deben, amit 10 kedetre és 12 satira osztották. A mai értelemben vett pénzérmék csak a Kr. e. 4. században jelentek meg és kerültek forgalomba. Az értékviszonyok változását a gyakorlatban nem vették figyelembe a kereskedők. Amikor két értékes áru gazdát cserélt mind a árunál a pénzértékét vették figyelembe, de a pénz nem szerepelt a piaci cseréknél. Az árak Egyiptomban hosszú ideig változatlanok maradnak, aminek okaként azt említhetjük, hogy nem a piacra termeltek a földművesek, kézművesek és az iparosok. A Kr. e. XIII-XI. században gazdasági krízis volt az Egyiptomi birodalomban, amely az élelmiszerárak emelkedéséhez vezetett. III. Ramszesz uralkodása alatt egy zsák búza értéke 1,3 debenbe, VII. Ramszesz alatt már 4 debenbe, az árpa 8 debenbe került. Az aratás előtti időszakokban előfordult, hogy 3, vagy 4 szeresére növekedett ez az ár. Az árak az általános áruhiányt vagy –bőséget és a gazdasági állapotot tükrözik.

Kultúra

Lásd még

Lábjegyzetek

^ Kem (esetleg Kémi vagy Kemet) azt jelentette, „Fekete Föld”, azaz „termékeny föld”, szemben a terméketlen „Vörös Földdel”, a desherttel. (Valószínű, hogy a latin desertum – sivatag – szó, és annak modern nyelvekben élő változatai – pl. angol desert – is ez utóbbiból erednek).

Külső hivatkozások

A Wikimedia Commons tartalmaz Ókori Egyiptom témájú médiaállományokat.

Ókori Egyiptom

Tartalomjegyzék