A Naruto világának földrajza

Article on other languages:

A Naruto anime és manga sorozat világa számos kisebb és nagyobb országnak és területnek ad otthont.

Ezek az országok önálló politikai egységek és feltételezhetően mindnek monarchia az államformája. Élükön a földesurak állnak, akiknek a hatalma megegyezik a rejtett falvak vezetőiével. A Naruto világa sok mindenben hasonlít a feudális Japánra. Az országok az egyensúlyt maguk között pusztán erővel tartják fent. Igaz, hogy bizonyos időközönként aláírnak békeszerződéseket, de ezek többségében annyit nem érnek, mint az a papír, amire írták őket.

A feudális vonások ellenére, modern dolgok is megjelennek a sorozatban, mint például a mozi, biztonsági kamerák vagy a modern életben tartó gépek. A számítógép is megjelenik, mint ahogyan a játékkonzolok is. E fejlettség ellenére a katonaság erős lemaradást mutat. A haditechnika látszólag a középkor szintjén megragadt, azonban köszönhetően a természetfeletti eszközöknek, például robbanó papírjelek, sokkal nagyobb pusztítást képesek véghez vinni, mint egy tüzérségi ágyú. A kommunikációs technológia szintje ellentmondó, mivel hol rádiót, hol pedig állatokat használnak üzenettovábbításra.

Tartalomjegyzék

Földrajza

Az öt nagy ország

A számos ország közül ötöt tekinthetünk a legerősebbnek és a legbefolyásosabbnak. Ezek a Föld országa, a Tűz országa, a Villámok országa, a Víz országa és a Szél országa. Mindegyik az öt elem egyikét képviseli (föld, tűz, villám, víz és szél) és mindegyik élén áll egy [[Nindzsarangok#Kage|Kage] -Árnyék ].

Föld országa

A Föld országa (土の国 Tsuchi no Kuni) eddig nem sok szerephez jutott a sorozatokban. Annyit lehet róla tudni, hogy a felszínét sziklák és barlangok borítják. Évtizedekkel a történet előtt megtámadták a Levélfalut, de a támadást visszaverték és azóta nem igen mozdultak ki az országukból. Az ország természetes határainak szerepét a hegyek töltik be, ezek miatt a kommunikáció igen nehéz a többi országgal. Az országban uralkodó szelek olyan erősek, hogy sziklákat kapnak fel majd dobnak le, akár a városokra is. A Tűz országával nem állnak szövetségben, rejtett falujuk Iwagakure.

Szél országa

A Szél országa (風の国 Kaze no Kuni) száraz és sivár, melynek városai tipikusan a vízlelőhelyek mellett találhatóak. Annak ellenére, hogy az ország nagy része lakhatatlan, köszönhetően a Tűz országával való folyamatos kereskedésnek, az ország lakossága virágzik és gyarapodik. Igaz, hogy nem esik róla annyi szó, mint a Tűz országáról, azonban igen fontos a Szél országának szerepe is a sorozatokban. Sok igen erős nindzsával rendelkezik, rejtett faluja Sunagakure. A Szél országa egy bizonyos ideig nem nagyon avatkozott be a politikai csatározásokba, a Tűz országával békeszerződésben állt. Ez azonban csak megjátszott magatartás. A háttérben Konohagakure katonai erejének szisztematikus leépítése és állandó távol tartásának szándéka áll (olyan küldetések átirányítása, amiket a Sunagakure nindzsák is meg tudnának csinálni). A Hang országa összeesküdött a Szél országával, hogy egy meglepetésszerű támadás során megsemmisítsék Konohagakuret. A sunagakurei nindzsák többségében szél és homok bázisú dzsucukat használnak.

Tűz országa

A Tűz országa (火の国 Hi no Kuni) az egyik legnagyobb és legerősebb, melynek rejtett falva Konohagakure. Ebben a faluban laknak a sorozat főbb szereplői. A Tűz országa a legfontosabb és a legjobban ismert ország a sorozat folyamán.

A Tűz országa, nevéhez hűen, a tűz eleme a karakterisztikus benne (többségében derült ég és meleg időjárás jellemzi). Annak ellenére, hogy nem a legnagyobb ország, mégis itt található a legnagyobb rejtett falu.

Tizenkét évvel a történet kezdete előtt az országot megtámadta egy nagyon erős démon, a Kilenc-farkú Rókadémon. Ez a szörny mindent elpusztított, ami az útjába került és számtalan embert is megölt. Többek közt Umino Iruka szüleit is. A démont az akkori Hokage állította meg, egy igen erős nindzsa, akit csak Negyedik Hokagenak hívtak. Az élete árán sikerült a démont egy újszülött kisfiúba zárnia, aki az Uzumaki Naruto névre hallgat és a sorozat címadó főszereplője.

Az ezek után következő csendes években a Tűz országa lassan újra erejéhez tért és megszokottá vált a béke. Ezt látva és gyönge pontként értékelve más országok, melyek erősíteni akarták katonai hatalmuk támadást indítottak a Tűz országa ellen. A szövetkező felek a Szél országa és a Hang országa voltak.

Konohában a történet alatt 5 Hokage játszik szerepet. (Hokage: a falu legerősebb shinobija) Az Első és a Második alapították a falut, és tették azzá, ami. A Harmadik Hokagét a történetben megismerhetjük, igazi neve Sarutobi. Többek között Orochimarut, Jiraiya-samat és az Ötödik Hokagét, Tsunadét is tanította. A Harmadikat a történet során megöli Orochimaru. A Negyedik nem volt sokáig Hokage, fiatalon meghalt, életének a Kilencfarkú róka (Kyuubi, amit Naruto testébe zártak) vetett véget. Az Ötödik Hokage több, mint 100 részen keresztül szerepel a sorozatban, majd később a Shippuudenben is. Ő Tsunade-sama, aki a legerősebb orvosi ninja, ezenfelül hatalmas erővel rendelkezik. Sok ellensége van, de ugyanakkor a faluban tisztelik. Tanítványai közé tartozik Shizune, aki kiváló orvosi ninja, és Haruno Sakura is, aki a történet egyik főszereplője.

Villámok országa

A Villámok országa (雷の国 Kaminari no Kuni) is kevés szerephez jutott eddig. Egy félszigeten fekszik, amit egy hatalmas hegység szel ketté, ahonnan számos folyó indul a tenger felé. Gyakoriak a melegvizű források is az ország területén. Rejtett faluja Kumogakure.Réges régen nagy háborúban állt a tűz országával de békeszerződést kötöttek.Ám egy felhőnindzsa elrabolta hinata-t,a Huga klán sarját,hogy fényt derítsen a "byakugan" titkára.A puccs azonban nem sikerült,hinata apja megölte a nindzsát.a Villámlás országa azt követelte hogy öljék meg Hinata apját,amiért elvette az ő nindzsájuk életét.Azonban helyette ikertestvérét,a mellék-ág tagját ölték meg.

Víz országa

A Víz országa (水の国 Mizu no Kuni) számos szigetet foglal magába, melyeknek saját szokásaik vannak. Az ország éghajlata hideg. A köd igen gyakori jelenség errefelé. Néhány helyen, mint például a terület ahol Haku felnőtt, igen hideg van és elég gyakran havazik is. Keveset tudni az országról, látszólag kimarad minden politikai afférból, ami érthető is mivel szigetország messze a kontinenstől és a négy másik nagyobb országtól. Rejtett faluja Kirigakure. Momocsi Zabuza puccsot akart elkövetni, de a kísérlet sikertelen volt. A Víz országa a legkisebb az öt nagy ország közül, talán ez magyarázhatja a szörnyű érettségi próbát, amit Kirigakure tartott.

Más nindzsa országok

Eső országa

Az Eső országának (雨の国 Ame no Kuni) rejtett faluja Amegakure, ezen kívül semmi más nem ismert az országról. Feltételezhető azonban, hogy a falu egy esőerdőben található.

Fű országa

A Fű országáról (草の国 Kusa no Kuni) igen keveset lehet ez ideig tudni. Rejtett faluja Kusagakure. Feltehetőleg igen gazdag a flóra az ország területén.

Hó országa

A Hó országa (雪の国 Yuki no Kuni) az első Naruto mozifilm helyszíne, mely felett egy zsarnok szerezte meg a hatalmat. Rejtett faluja Yukigakure. A Hó országa magasabb fejletségiszinten áll, mint a többi ország. Az olyan dolgok, mint a vonat, a léghajó vagy a generátor itt mindennapos jelenségek. Az itt élő nindzsák speciális csakra pajzsokat viselnek, melyek a viselőket megvédik mindenféle ninjutsu-tól és genjutsu-tól.

Hold országa

A Hold országa (月の国 Tsuki no Kuni) a harmadik Naruto mozifilmnek adott otthont. Egy kis szigeti közösség, mely egy holdsarló alakú szigeten él (innen származik az ország neve). Rejtett faluja Getsugakure. A Chunintól Vizsag első részében egy nindzsa egy félhold formás fejpántot viselt és részt vett a teszten, de a többi vizsgán nem volt látható.

Medvék országa

A Medvék országa (熊の国 Kuma no Kuni) a Csillag falu fejezetben mutatkozik be. A medvék országa messze a legelhatárolódottabb nemzet mind közül. Shinobi faluja, Hoshigakure, melyet egy meteor köré építettek, és annak erejét kihasználva fejlesztik tudásukat. A falu elhatárolódottsága, az azt körülvevő, hatalmas kanyonok, és az azokat megtelítő mérgesgázoknak köszönhető. A falu, állandó támadásoknak van kitéve a meteor ereje miatt, mert minden shinobi nemzet, előszeretettel megkaparintaná azt. Jelenlegi vezetője, Ew Ranaku.

Rizsföldek országa

A Rizsföldek országa (田の国 Ta no Kuni), másik nevén a Hang országa (音の国 Oto no Kuni) egy kis ország a Tűz országa mellett. Rejtett faluja Otogakure, melyett Orochimaru alapított. Az itt lakó nindzsák többsége a Fuuma klán tagja.

Vízesés országa

A Vízesés országában (滝の国 Taki no Kuni) található egy hatalmas vízesés, amely mögött található Takigakure. A 7-es csapatnak volt itt egyszer küldetése. Természetesen az ország legnagyobb látványossága a vízesés, mely még mai szemmel is hatalmasnak mondható.

Kézművészek országa

Az ország elhelyezkedése ismeretlen. Ezt az országot körülbelül ezer évvel ezelőtt fedezte fel egy ember, akit Seimei-nek hívnak. Mikor a falu a nehéz időket élte át, segítséget kért, de nem kapott, ezért dühösek volták más Shinobi falukra. A Kézművesrejtek faluja hivatalosan nem Shinobi falu. 4 kézműves ninjának tanult, hogy feltámasszák falujukat. Bosszút akartak állni az 5 Nagy Shinobi falukon, mivel nem segítettek az országnak. A csapat tagjai: Houki a teknős, Kujaku a madár, Ryuugan a sárkány és Suiko a tigris. Az aktuális vezető ismeretlen. A Shinobi, aki örökbe fogadta a Rejtőzködő Kézműveseket, Houki volt. A falu elhelyezkedése ismeretlen. Hazája a kézműveseknek, akik fegyvereket készítenek más Shinobi faluknak. Ő volt az ország alapítója. Néhány pontnál a múltban meghalt, de a falusiak megkeresték és feltámasztották, és magát fegyverként használva megtámadta az 5 Nagy Shinobi Országot. Extra Chakra-t kapott Gaara démonától, a Shukaku-tól. Seimei végül vissza adta az erőt, de hamarosan megölte Gaara.

Nindzsarangok

A Naruto anime- és mangasorozatban a nindzsarangok a nindzsák egy csoportjának általános képzettségi szintjét hivatottak jelölni. Azok, akik a rejtett falvak egyikében élnek, különböző vizsgákon mennek keresztül, hogy nindzsák lehessenek, és rangokat kapjanak kiképzésük előrehaladtával. Az azonos rangú nindzsák ereje nem feltétlenül egyforma. Előfordulhat, hogy egy alacsonyabb rangú nindzsa sokkal erősebb, mint egy magasabb ranggal kitüntetett. Ezen kívül léteznek még foglalkozások és csoportok is, amihez a harcosok tartozhatnak, ezek megkülönböztetik a tagokat a normális nindzsáktól, de ezek nem rangok. Csak háromféle rang van, illetve ezen felül még egy alrang, ami a csúnin szinthez tartozik.

Hivatalos rangok

Akadémiai tanuló

A jövő nindzsái mind az akadémián kezdenek és csak a záróvizsga után nevezhetőek nindzsának. A tanulók különféle elméleti és gyakorlati teszteken vesznek részt és megtanulják az alapokat. Az alap fegyverek használatát, mint például a kunai vagy a shuriken. Az alapvető nindzsa technikák minden faluban másak ugyan, de 4 technika csoportot mindenhol tanítanak. Ezek az átváltozási technikák, a kötelekből való szabadulás technikái, test cserélő technikák és a klón technikák.

A záróvizsga letétele után a tanulok kapnak egy speciális szövet kendőt, amin egy kis fém lapon a falujuk jelképe látható. A kendő ugyan többféleképpen viselhető, de leggyakrabban homlokvédőként vagy hitai-ate néven hivatkoznak rá. Némely faluban a záróvizsgát egy teszt előzi meg, ahol a 3 fős csapatokat vezető jouninok (ejtsd: Dzsonin) arról győződhetnek meg, hogy a tanulók tényleg készen állnak a záróvizsgára. Annak biztosítására, hogy tényleg csak a legjobbak léphessenek magasabb rangba, csak 3 csapat mehet át a teszten. A tesztet minden csapatban a jounin parancsnok találja ki és vezeti le. Azok akik elbukják a tesztet visszakerülnek az akadémia padjaiba.

Az, hogy mi kell a záróvizsga letételéhez akadémiánként változó. Konohaban a vizsga egy írásbeli részből és az alapvető technikák számonkéréséből áll. Az egyetlen olyan nindzsa aki letette a vizsgát az alapvető technikák ismerete nélkül Rock Lee volt. Kirigakureban élet-halál harcokat vívtak, mint vizsga, azonban a Momocsi Zabuza által okozott incidens után (minden végzős tanulót megölt a vizsga előtt) más vizsgáztatási módszerekre tértek át.

Genin

A geninek (下忍 – alacsony rangú nindzsa) a legalacsonyabb szintű nindzsák és köztük áll fenn a legnagyobb különbség az erejükben. Genin szinten lépnek be a nindzsák a falujuk gazdasági körforgásába – feladatokat kapnak, amik teljesítéséért a falu pénzt kap. Általában D-rangú (legkönnyebb) küldetéseket kapnak, amelyek teljesen rizikómentes munkák, vagy nagyon ritkán C-rangú feladatokat, melyek már egy kicsit jobban hasonlítanak egy nindzsának való feladatra – azonban még itt is elég kicsi a valószínűsége a nagyobb veszélynek, mivel a csapatot szinte mindig kíséri a jounin rangú mesterük is. Köszönhetően annak, hogy Konohat megtámadta az Otogakure és a Sunagakure, hiány lépett fel a magasabb rangú nindzsákban, ezért egy-egy magasabb rangú missziót is a geninekre biztak.

A geninek 4 fős csoportokban dolgoznak, melyek 3 geninből és egy jouninből állnak. A cél, hogy csapatmunkát tanuljanak, és sok tapasztalatot szerezzenek, mindezt egy elit harcos felügyelete és védelme alatt. A csapatok összetétele az egyes geninek képességeinek figyelembevételével történik és próbálják a csapatok közti egyensúlyt is fenntartani. Például Uzumaki Naruto, aki a legrosszabb jegyekkel rendelkezett, egy csapatba került Ucsiha Szaszukeval és Haruno Szakuraval, akik a legjobb eredményeket érték el. A csapatok általában egy lány és két fiú tagból tevődnek össze, de vannak kivételek is. A 4 fős csapatok általában specializálódnak egy-egy képességre, például a Kurenai csapat (Inuzuka Kiba, Hjuga Hinata és Aburame Sihno) túlélésre és nyomkövetésre, a Guy csapat (Hjuga Neji, Rock Lee és Tenten) pedig taidzsucura és fegyveres harcra. Az egymást kiegészítő képességek is befolyásolják a csapatok kialakítását, vegyük például az Aszuma csapatot (Akimicsi Joe, Nara Sikamaru és Jamanaka Ihno), ahol mindenkinek olyan képessége van, ami a másik két tag képességeit támogatja.

Csúnin

A csúninok (中忍 – közepes rangú nindzsa) olyan nindzsák, akikre másik nindzsák védelmét és irányítását bízzák. A csúninok az érettség olyan szintjén állnak, ahol birtokában vannak már némi vezetői és taktikai képességnek. Néhányuk, mint Umino Iruka, másokat tanítanak, míg egyesek, mint Nara Sikamaru, csapatokat vezetnek, melyekben, ha kell döntéseket kell hozni, és a csapattagok képességeinek segítségével a legjobb eredményt elérni. A csúninok általában C és B-rangú küldetéseken vesznek részt.

Ahhoz, hogy egy geninből csúnin legyen részt kell venni a "Csúnin vizsgán". Ez három fő részből áll. Az első részben a résztvevők információgyűjtési és döntési képességeit vizsgálják. A második részben a küldetések teljesítéséhez szükséges képességeket vizsgálják (például az útmutatások betartása). A harmadik részben pedig azok harcolnak egymással, akik az előző két részt teljesítették. A harcok egy bizottság előtt zajlanak, amely eldönti, hogy kiből lesz csúnin és kiből nem. A döntés nem azon múlik, hogy ki győz a végén, hanem a harcok közben mutatott teljesítményen. Vegyük például Shikamarut, aki az első meccsét feladta, de még így is ő léphetett feljebb, köszönhetően remek taktikai képességeinek. Tehát mindenki, aki bejut a harmadik részébe a vizsgának, esélye van rá, hogy csúnin legyen.

A múltban minden falu megtartotta a saját csúnin vizsgáját. A 3. Nindzsa Világháború után a szövetséges falvak úgy döntöttek, hogy a vizsgáikat egyszerre tartják egy kijelölt helyen. Ezzel azt szerették volna elérni, hogy javuljon a falvak közti kapcsolat és megelőzzék az egymással való háborúskodást. Másik előny, hogy a résztvevő nindzsák megbízókat csalogattak a falvakba. Köszönhetően a növekvő nindzsa létszámnak, a vizsgákat minden évben kétszer rendezik meg.

A csúnin rang velejárója, hogy a nindzsa már megkülönböztető taktikai mellényt is viselhet, melyben nindzsucu tekercsek is tárolhatóak. A mellény viselése azonban nem kötelező ezért helyette sokan köpenyeket és palástokat viselnek.

Dzsónin

A dzsóninok (上忍 – Jounin – magas rangú nindzsa) nagy tapasztalattal rendelkező nindzsák, akik kapitányként szolgálnak. Gyakran A-rangú feladatokat kapnak, de a nagyon tapasztaltak akár S-rangú (a legnehezebb, legveszélyesebb missziók) küldetéseket is kaphatnak. Általában feladataikat egyedül hajtják végre. Néha 3 fős genin csapatok élére nevezik ki őket mesternek. Az, hogy valaki, hogyan válhat dzsóninná még nem ismert. A dzsóninok általában legalább kéttípusú elemi jutsut tudnak használni. Dzsónin például Hatake Kakasi is.

Speciális Dzsónin

A Tokubetsu dzsóninok (特別上忍 – speciális magas rangú nindzsa)(röviden: Tokujō) olyan nindzsák, akik csak egy bizonyos területen állnak a dzsónin szinten. Elit specialisták a saját területükön, gyakran a normál dzsóninok beosztottai.

Tokubetsu dzsónin például Morino Ibiki. Képessége (az emberi elme működésének teljes megértése) dzsónin-rangú kihallgató szakemberré tette. Másik példa Ebisu, aki a genin szint alatti nindzsák elit kiképzője.

Kage

A Kage (影 – árnyék)rangú nindzsák az öt legerősebb rejtett falu vezetői. Általában ők a legerősebbek abban a faluban, amit képviselnek. Kivételek persze mindig vannak. Vegyük azt az esetet, hogy egy nindzsa amikor Kage lesz még fiatal és ő a legerősebb, de az idő múlásával megöregszik és egy fiatalabb nindzsa erősebb lesz.

A Kage visszavonulhat, és címét átadhatja valaki másnak. A cím egy életre szól, így létrejöhet olyan helyzet is, hogy egyszerre két Kage van, de csak egyikük aktív.

Elit státuszukat az a tendencia is mutatja, hogy a legtöbb Kagenak volt Kage családtagja, akit egy korábbi Kage tanított vagy személyesen egy előző Kage tanítványai voltak. Például Gaara apja Kazekage volt, majd később ő is az lett. A Negyedik Hokage a Harmadik Hokage tanítványának (Dzsiraija) a tanítványa volt. Cunade az Első Hokage unokája, a Második Hokage unokahúga és a Harmadik Hogake tanítványa. A Harmadik Hogake pedig az Első és a Második Hokage tanítványa volt.

Az öt Kagenak más-más a címe. Ezek sorra:

  • Hokage (火影)
  • Kazekage (風影)
  • Mizukage (水影)
  • Raikage (雷影)
  • Tsuchikage (土影)

A Kage az ország uralkodójával áll egy hatalmi szinten, felügyeli a faluja életét és a nindzsa közösség feje.

Az animeban előkerül egy hatodik Kage is, a Hoshikage. Ez azonban egy önkényes cím és a másik öt falu sem ismerte el. Orocsimarut, az Otogakure alapítóját és vezetőjét, néhányan Otokagenak nevezik de ez nem egy hivatalos cím, mivel Otogakuret nem ismeri el az öt rejtett falu egyenlő félnek, ezért Orocsimaru nem Kage, azonban képességei révén az lehetne.

Más jelölések

Tanítvány (Apprentices)

Nem hivatalos rang. A tanítvány az a személy akit egy nagyobb hatalmú nindzsa tanít. Ez vonatkozik azokra is, akik még nem az akadémia tanítványai, de egy önkéntes megtanítja őket az alap nindzsa képességekre, mint ahogy Naruto is tette Konohamaru, Udon és Moegi esetében a korai részekben. Konohamaru Ebisu által történt tanítása is ebbe a kategóriába esik.

A magasabb rangú nindzsák is fogadhatnak tanítványokat. Mint ahogy a legendás Sanninok is tették a 7-es csapat tagjaival. Dzsiraija Narutot, Cunade Szakurat és Orocsimaru Szaszuket vette maga mellé, mint tanítványát.

S-osztály (S-class)

Az S-osztályba tartozó nindzsák sokkal nagyobb hatalommal rendelkeznek, mint egy dzsónin és szinte legendákká váltak. Az S-osztály tagjai hivatalosan dzsónin rangúak, néha azonban lehet, hogy ennél alacsonyabb a hivatalos rangjuk vagy egyáltalán nincs is rangjuk. Ezek a nindzsák vagy a falujukban maradnak, vagy pedig vándorló nindzsák lesznek, akik továbbra is lojálisak a falujuk iránt (például Jiraiya). Sok nindzsa ezen a szinten úgy dönt, hogy a saját feje után megy, elhagyják a falujuk és Elveszett nindzsák lesznek (missing-nin). Az Akacuki tagjai is mind ilyen nindzsák. Az S-osztály tagjai mind szerepelnek a Bingó könyvben. Még a magas rangú nindzsák is inkább menekülnek, minthogy harcoljanak egy S-osztálybeli harcossal.

Az S-osztály tagjai nagyon híresek, gyakran becenéven ismertek, amiket szövetségeseik vagy ellenségeik ragasztottak rájuk.

Orvosi nindzsa (Medical-nin)

Az orvosi nindzsák az orvosi kezelésekre specializálódott nindzsák. Többségében orvosi jutsukat használnak. Ahhoz, hogy valaki orvosi nindzsa lehessen magas intelligencia és tökéletes csakra kontrol kell, mivel a gyógyításthoz csakrát használnak. Az orvosi tréningen kívül, harci tréninget is kapnak mely főleg taijutsuból áll és azon belül is az ellenséges támadás elkerülésére szolgál. Ez azért fontos mert az orvosi nindzsa halála akár az egész csapat halálát is jelentheti. Veszélyes küldetéseken az orvosi nindzsa nélkülözhetetlen csapattag, mivel nagyban nőveli a túlélés esélyét.

Tsunade, a legendás Sanninok egyike, Konoha legnagyobb orvosi nindzsája. Az asszisztense Shizune is remek orvos, tanítványa Haruno Szakura is ez irányú kiképzésben részesül. Jakusi Kabuto Orocsimaru orvosi nindzsája. Chiyo inkább ölésre használta képességeit, mint gyógyításra. Cunade és Szakura edzésüket a gyógyítás mellett nagy testi erő létrehozására is használta, hogy így legyenek mind remek harcosok és gyógyítok is. Rin, aki Kakasi társa volt, is orvosi nindzsa volt. Jamanaka Ino is tud orvosi jutsukat használni, mivel Szakura tanítványa lett.

Futár nindzsa (Courier-nin)

A futár nindzsák egyik pontból a másikba jutattnak el csomagokat. Olyan veszélyes munkákat vállalnak el, amiket más nem, ezek a munkák életveszélyesek is lehetnek. Az egymással való kommunikációhoz füstöt használnak. Ha a nevüket kérdezik a nyilvántartási számukkal válaszolnak. Amikor Naruto találkozott egy ilyen nindzsával elsőre összekeverte egy normális postással, miután megtudta ki volt az, akivel találkozott csak "lenyűgöző postásnak" nevezte.

Lenyűgöző portások akiknél a levelek öszekeveredtek és nem érdekli őket ,hogy háborút is kirobbanthat a két összekevert levél. Bár a végén minden jól sül el mivel a célfalu vezetőjének tetszik a firkálmány amit Naruto írt Jiraya a perverz remete hellyett. Ezek a postások elég kitartóak még egy tömegeds sexi no-jutsu se tudta megállítani őket.

[1]

Szakács nindzsa (Cooking-nin)

Feladatuk, hogy főzzenek más nindzsáknak. Az elmélet szerint az a nindzsa aki jót eszik, jól is teljesít. Ez az elmélet azonban "visszalőtt", mivel az a nindzsa aki túl sokat eszik a túl ízes ételből, túl lassú lesz, hogy a küldetését hatékonyan hajtsa végre.

Elveszett nindzsák (Missing-nin)

Olyan nindzsák, akik elhagyták falujukat, minden rangú nindzsa beletartozik a csoportba. Ezek a nindzsák árulónak minősülnek és vadásznak rájuk a titkok miatt, amiket tudhatnak. Más falvak érdekeltek lehetnek ezen titkok megszerzésében, általuk ugyanis harci előnyt szerezhetnek vagy megszerezhetik egy klán speciális képességének titkát (kekkei genkai). A falvak az ilyen nindzsák levadászására külön egységeket hoznak létre melyek vadász nindzsákból (hunter-nin) állnak. A sorozat pár elveszett nindzsája: Orocsimaru (elhunyt), Jakusi Kabuto, az Akacuki minden tagja, Ucsiha Szaszuke és Momochi Zabuza (elhunyt).

Szervezetek

ANBU

Az ANBU (暗部 – Sötét Oldal)szó az Ansatsu Senjutsu Tokushu Butai (Speciális Orvgyilkos és Taktikai Egység) rövidítése. Az ANBU tagjai porcelán állatmaszkokat viselnek, hogy megkülönböztessék magukat a hétköznapi nindzsáktól és, hogy személyazonosságuk elfedjék. Szabvány egyenruhájuk fekete, páncélzatuk szürke. Ismertetőjelük még a karvédő és a spirális alakú tetoválás a karjukon. A legtöbb ANBU tag fekete csuklyát is hord az egyenruha fölött. Az egységek vezetőinek a csuklyája fehér színű.

Az ANBU feladata a falvak védelme a külső veszélyektől, nagyon veszélyes küldetések végrehajtása ellenséges területen és a különösen veszélyes nindzsák likvidálása. Ők felelősek ezeken felül még az olyan orvgyilkos és egyéb küldetésekért, melyekhez speciálisan képzet nindzsák szükségesek. Minden ANBU tagnak van ninjakenje és teljes mértékben tisztában vannak az emberi test felépítésével. Átmeneti bénító technikákat alkalmazva meg tudnak bénítani egyéneket, akik így nem tudnak ellenállni. Az idő-visszapörgető technika segítségével pedig olyan állapotba helyezhetőek egyének, melyben olyan dolgokra emlékeznek vissza, amire normál esetben nem.

Az ANBU közvetlen a Kage parancsainak engedelmeskedik. Hatake Kakasi ANBU kapitány volt korábban. Ucsiha Itacsi mindössze 13 éves volt, amikor az ANBU-ba került. Morino Ibiki, a csúnin vizsga első részének vezetője, a konohai ANBU Kínzó és kihallgató részlegének vezetője. Momocsi Zabuza és Kurosuki Raiga a kirigakurei ANBU tagjai voltak.

Gyökér

A konohai ANBU általában közvetlenül a Hokage irányítása alatt áll, ám sok évvel a Naruto cselekményének kezdete előtt létezett egy ANBU Gyakorló Részleg, melyet Gyökér (根 – Ne) néven ismertek és amit Danzo állított fel és ellenőrzött. Mivel Danzo a háború híve, és ellenszegült a Harmadik Hokage-nak, ezért a Gyökeret megszüntették, ám sok egykori tagja lojális maradt a Gyökérhez; közölük egy Sai, aki Naruto csoporttársa lett Szaszuke távozása után.

A Gyökér mottója:

"根"には…名前は無い、感情は無い…

A Gyökérnél… nincsenek nevek. Nincsenek érzések…

過去は無い…未来は無い。あるのは任務…

Nincs múlt… nincsen jövő. Csak a küldetés létezik…

木ノ葉という大木を目に見えぬ地の中より支える、我々"根"の意志

A mi, a Gyökerek akarata támogatja ezt a nagy fát, amit Konohának hívnak, láthatatlanul, a föld belsejéből.

Napvilágra került, hogy Danzo és a Gyökér tervezi Konoha elpusztítását abban a formájában, ahogyan ma létezik és ezért együttműködési lehetőséget keres Orocsimaruval. Sai eredeti küldetése abban állt, hogy beszivárogjon Orocsimaru szervezetébe és megölje Szaszukét, arra a lehetőségre készülve, hogy Konoha elpusztítása után Orocsimaru esetleg megtámadja Danzot. Ám Sai eltért ettől az utasítástól, amikor látta a kapcsot Naruto és Szaszuke között és e kapcsolat megvédésének a szükségességét.

Húsz Szakasz

A Húsz Szakasz-t (二十小隊 – Niju Shotai) Tsunde, az Ötödik Hokage hozta létre az Akacuki elleni védekezésre. Mint neve mutatja, 20 négyfős egységből áll, melyeket akkor mozgósítanak, ha az Akacuki valamely tagja a Tűz országának a területére lép. Feladatuk az adott tag felderítése, kísérlet az elfogására és ha szükséges, akkor a semlegesítése. Cunade akkor mobilizáltatta Sizunéval az egységet, amikor a Tűz Templomában Hidan és Kakuzu által véghezvitt mészárlásról tudomást szerzett az egyetlen túlélőtől, egy szerzetestől. Eddig két szakasz tagjai ismertek, az első: Szarutobi Aszuma, Nara Sikamaru, Hagane Kotecu és Kamizuki Izumo; a második pedig: Jamasiro Aoba, Namiasi Raido, Akimicsi Csódzsi és Jamanaka Ino.Tsunade végig a faluja mellett áll.

Akacuki

Az Akatsuki szó jelentése: Hajnal. (A "Vörös Hold" jelentés tévesen kering az interneten) A szervezet S-rangú bűnözőkből áll. A legtöbbjük missing-nin. Ők azok, akik elhagyták a falujukat egy nagyobb általuk okozott katasztrófa után. Orochimaru elhagyásával, Sasori és Kakuzu halálával és Hidan eltűnésével jelenleg 7 aktív tag van. Sasori helyére egy új tag Tobi csatlakozott (FWA kedvenc). A legtöbb tag viseli a fejvédőjét, ami karcolással van díszítve. Szokványos uniformis a fekete kabát, amin vörös felhők vannak, ezen kívül mindenki hord gyűrűket, ami az Akatsuki ranglétráján elfoglalt helyét jelzi.

Mikor szétszóródnak új jutsukat, technikákat és tudást gyűjtenek. A végső céljuk a világuralom, ehhez három fő lépést kell véghezvinniük. Az első lépés a pénz beszerzése. A második: létesíteni egy első számú zsoldos hadtestet. A shinobi nemzetek saját maguk termelik a pénzüket, illetve háborúban elszednek némi pénzt. Mivel nem közelít mostanság túl nagy háború, a shinobi nemzetek nem is nagyon görcsölnek. A nagy shinobi nemzetek meg tudják magukat védeni, ám a kisebbek nem. Az Akatsuki hátsó szándéka háború kirobbantása, és hogy így drága pénzért óvják az országokat. Ezért kell nekik minél több bijuu (démonok), hogy azokat uszítva új háborúkat robbantsanak ki. Végül kontrolálni akarják az összes harcot, irányítani azokat, a kisebb nemzeteket megerősíteni és velük bevenni a nagyobbakat. A harmadik lépés így: a világon való uralkodás.

Az egyik fő cél az összes démon beszerzése, illetve azok személyek begyűjtése, akikben van a bijuu. Ezek közül már megismerkedhettünk néhánnyal. Ott van a Gaaraban lévő egy farkú démon, a Shukaku, vagy a kilencfarkú rókadémon Narutoban. Mint tudjuk, Gaaraból kiszedték már a Shukaku-t, ezen kívül három másik bijuut távolítottak el. Az egyiket Nii Yugito hordozta magában, ez a kétfarkú macskadémon volt. A másik kettő ismeretlen. Nii Yugito és a két anonim is meghalt a művelet során. Az Akatsuki a Folyó országában táborozott, egészen addig, amíg az a hely el nem pusztult. Hogy most hol van a főhadiszállásuk nem tudni.

A barlangban, amely elpusztult tartották a pokol királya szobrát. A szája és a keze látszódik ennek a tákolmánynak. A felfordított ujjak mindegyikén egy-egy Akatsuki tag áll, abban a sorrendben, hogy milyen szerepet töltenek be a szervezetben. A tagoknak nem muszáj ott lenniük a barlangban, valamilyen holografikus technikával megoldják a dolgot. A művelet három napig tart. A tagok a GenryuuKyuu Fuujin technikát alkalmazzák. Kilenc sárkány jelenik meg, ami a démonhoz kapcsolódik, és nekilát kiszívni az erőt. Mikor ez kész van a szobor egyik szeme teljesen felnyílik, ezzel jelezvén hogy vége a műveletnek. A démon hordozója ezután lezuhan, holtan…

Források

  1. Első Hivatalos Adatkönyv (秘伝・臨の書キャラクターオフィシャルデータBOOK, "Hiden: Rin no Sho Character Official Data Book")
  2. Második Hivatalos Adatkönyv 秘伝・闘の書キャラクターオフィシャルデータBOOK, "Hiden: Tō no Sho Character Official Data Book")
  3. Naruto manga fejezetek és anime részek

This article is from Wikipedia. All text is available under the terms of the GNU Free Documentation License.