Bouillon Gottfried

Article on other languages:

• Godfrey_of_Bouillon
• جودفري
• Godofreu_de_Bouillon
• Godefroy_z_Bouillonu
• Godefroid_o_Fouillon
• Godfred_af_Boullion
• Gottfried_von_Bouillon
• Γοδεφρείδος_του_Μπουιγιόν
• Gotfredo_de_Bouillon
• Godofredo_de_Bouillón
• Godefroy_de_Bouillon
• Godefroy_de_Bouillon
• גוטפריד_מבויון
• Goffredo_di_Buglione
• ゴドフロワ・ド・ブイヨン
• 부용의_고드프루아
• Годфрид_Бујонски
• Godfried_van_Bouillon
• Godfred_av_Bouillon
• Gotfryd_z_Bouillon
• Godofredo_de_Bulhão
• Готфрид_Бульонский
• Godfrej_Bouillonski
• Готфрид_Бујонски
• Gottfrid_av_Bouillon
• Godfrwèd_d'_Bouyon
• 布永的戈弗雷

	del.icio.us
	Digg
	Furl
	Reddit
	Rojo
	Add to OnlyWire

Ez a szócikk (vagy szakasz) nem tünteti fel a forrásokat, melyek segítségével készült. Ez az állítás önmagában nem minősíti a szócikk tartalmát: az is lehet, hogy minden állítása igaz. Segíts megbízható forrásokat találni, hogy alátámaszthassuk, ami a lapon olvasható!

Bouillon Gottfried bronz szobra az innsrucki Hofkirche templomban.

Bouillon Gottfried (kb. 1060, Baisy-Thy, Brüsszel közelében – 1100. július 18.) középkori francia lovag és katona volt, aki az I. keresztes hadjárat vezetőjeként vonult be a történelembe. 1076-tól Bouillon hercege volt, ahonnan a nevét is kapta. 1087-ben megszerezte Alsó-Lotaringia trónját is. Jeruzsálem 1099-es elfoglalása után pedig ő lett a Jeruzsálemi Királyság első uralkodója, bár nem használta a „király” címet.

II. Euctace boulogne-i gróf és Lotaringiai Ida (III. Gottfried alsó-lotaringiai gróf lányának) második fiakét látta meg a napvilágot.

Korai évei

Bouillon Gottfried 1060 körül született Boulogne-sur-Mer-ben, Franciaországban vagy Baisy-ben, Brabant (a mai Belgium egy része) területén. Gottfried korában ez a terület a Német-Római Birodalom befolyása alatt állt, ami ekkor hercegségek és királyságok laza szövetsége volt. Az a tény, hogy másodszülöttként jött a világra meghatározta egész életét. A középkorban az első szülött örökölte szülei összes földjét. Másodszülöttként Gottfriednek sokkal kevesebb lehetősége volt. Legjobb esetben is csak egy gazdag nemes befolyásos lovagja lehetett. Ekkor történt hogy anyai nagybátyja, Púpos Gottfried, gyermektelenül halt meg és örököséül unokaöccsét, Gottfriedet jelölte meg. Így lehetett a fiatal férfi Alsó-Lotaringia ura. Ez a hercegség fontos szerepet játszott az időtájt, mint egy ütköző párna Franciaország és a Német-Római Birodalom között.

Az igazat megvallva Alsó-Lotaringia ugyanolyan fontos volt IV. Henrik német király és jövendő német-római császárnak is. Ezért 1076-ban elhatározta hogy saját fiát ülteti a hercegség trónjára és Gottfriednek adja Bouillont és Antwerpen márkiságát tesztelve a férfi hűségét. Gottfried biztosította Henriket lojalitásáról, amikor az szembe került VII. Gergely pápával az Invesztitúra háborúban. Gottfried harcolt Henrik seregeiben az ellenséges Rudolf sváb gróf ellen és részt vett annak itáliai hadjáratában is, amikor megostromolta Rómát. Eközben Gottfried harcolt azon örökségeiért is, amiket Henrik nem vett el tőle. Matilda toszkán márkinő, Gottfried nagybátyjának özvegye viszont szintén magának követelte ezeket a birtokokat. Eközben egy másik, családon kívüli, ellenfél is megpróbálta megszerezni Gottfried egyes területeit, valamint saját bátyjai, Eustace és Baldwin, is ellene támadtak. Hosszú harcok és a IV. Henrik felé tanusított lojalitás mellett 1087-re sikerült visszaszereznie Alsó-Lotaringiát. Így lett V. Gottfried néven a hercegség ura. Ez az ifjú lovag azonban nem ért volna el ennél többet az életben, ha nem jönnek a keresztes hadjáratok.

Az I. keresztes hadjárat

Bouillon Gottfried, Giacomo Jaquerio freskója az 1420-as évekből.

1095-ben a frissen megválasztott II. Orbán pápa háborúra hívta a keresztény világot, a Szentföldet és Jeruzsálemet immár közel négyszáz éve uraló iszlám ellen. A keresztes hadjárat iránti lázas lelkesedés pillanatok alatt a hatalmába kerítette egész Európát. Ezt viszont csupán másodsorban a pápai tekintély hajtotta. Fontosabb ok, hogy a korban rengeteg lovag, illetve olyan másod, harmad szülött, mint Gottfried, alig vagy egyáltalán nem bírt elégséges örökséggel és a hírnevet és megélhetési lehetőségeket ezáltal keresték Európán kívül. A pápa ígéretet tett minden bűn megbocsátására azok számára, akik részt vesznek a keresztes hadjáratban, de mégfontosabb volt, hogy földet is ígért a visszafoglalandó területeken.

Gottfried legtöbb birtokára hitelt vett fel, vagy eladta azokat a liège-i és a verduni püspöknek. Ebből a pénzből pedig lovagok ezreit toborozta, hogy az oldalán harcoljanak a Szent Földön. Tervében bátyja, Euctace, és birtok nélkül maradt öccse, Balduin, is támogatta. Ám nem ő volt az egyetlen nemes aki erre az útra lépett. Toulouse-i Rejmound toborozta mindannyiuk közül a legnagyobb sereget. Ötvenöt évével ő volt a legidősebb és talán a legismertebb keresztes hadúr a hadjárat kezdetén. Korából és tekintélyéből fakadóan Rajmound elvárta hogy ő lehessen az egész hadjárat vezetője. Adhemar, a pápa aszisztense és Le Puy-i püspök is velük tartott. A sereg vezetője volt még továbbá a heves természetű Tarantoi Bohemund, egy apró dél-itáliai királysággal rendelkező normann lovag is. Ő maga ment a csatába és valósággal megvadulva harcolt, amíg az ellenséget teljesen meg nem semmisítette. Bohemund számára ez a hadjárat csupán egy újabb lehetőség volt, hogy tovább növelje királyságát. Illetve volt még egy negyedik hadúr is, aki résztvett a hadjáratban. Ő volt Flandriai Róbert, aki később úgy vált ismerté, mint Jeruzsálemi Róbert. Ám a nagy hadvezérek között egy király sem volt.

Minden egyes sereg külön úton indult el a Szent Föld felé. Néhányan Dél-Európán és Magyarországon, majd a Balkánon és a Bizánci Birodalom területén keresztül érték el Palesztina földjét, mások pedig hajón kelltek át az Adriai-tengeren Dél-Itáliából. Gottfried és két bátyja 1096 augusztusában indult el egy sereg élén Lotaringiából (egyesek szerint 40.000 lovaggal) a "Nagy Károly útján", ahogy azt II. Orbán pápa hívta krónikása, Róbert barát szerint. Néhány felmerülő probléma után Magyarországon, ahol Gottfried képtelen volt megakadályozni a keresztény lakosság elleni fosztogatásokat, megérkeztek Konstantinápolyba, a Bizánci Birodalom fővárosába az év novemberében. A pápa I. Alexiosz bizánci császár segítségét kérte a keresztesek számára az iszlám törökök elleni küzdelemben, akik meghódították területeit a távoli Közép-Ázsiából és Perzsiából kiindulva.

Gottfried és seregei értek másodiknak, Vermandois-i Hugó után Konstantinápolyba. A maradék keresztes hadak is megérkeztek a következő hónapok folyamán. Ekkor a bizánci császár 4000 felszerelt lovagot és 25 000 gyalogost táboroztatott le a bejárati lépcsőjénél. Ám Gottfriednak és I. Alexiosznak különböztek a céljaik. A bizánci császár arra akarta felhasználni a kereszteseket hogy visszaszerezze a szeldzsuk törökök által elfoglalt területeit. A lovagok célja ezzel szemben az volt, hogy visszafoglalják Palesztinát és keresztény államokat alapítsanak a levantei partvidéken. Így Alexiosz és a törökjei csupán egy mellékes elfoglaltság voltak. A bizánci császár azonban kényszerítette a kereszteseket hogy tegyenek neki hűségesküt. Gottfried és a többi lovag egyet értett ennek az eskünek egy módosított változatával, melynek értelmében segítenek Alexiosznak visszaszerezni valamennyi területet. 1097-től a lovagok készen álltak, hogy csatába vonuljanak.

Az első jelentős győzelmet a bizánci seregek oldalán Nicea ostrománál aratták, nem messze Konstantinápolytól, amit a szeldzsuk törökök alig néhány éve foglaltak el. Gottfried és lotaringiai lovagjai kisebb jelentőséget játszottak Nicea ostroma során, szemben Bohemunddal, aki oroszlán részt vállalt a csata megvívásában. Nem sokkal azután hogy a keresztesek megrohamozták a várost, már látták is, ahogy a bizánci zászló lobog a várfalakon. Alexiosz külön békét kötött a törökökkel és a várost visszacsatolta a Bizánci Birodalomhoz. Ez a titkos megállapodás is elősegítette a keresztesek és Bizánc összekülönbözését.

Gottfried továbbra is csak mellékes szerepet vállalt az iszlám elleni küzdelemben, egészen Jeruzsálem 1099-es ostromáig. A korábbi időkben segített megerősíteni az első csatasort, például a Doryleaum-i csatában, miután az I. Kilij Arszlán vezette szeldzsukok körbe vették a várost. Egy másik keresztes hadúr segítségével megtámadta a szeldzsuk tábort és kifosztotta azt. 1098-ban Gottfried részt vett Antiochia visszafoglalásában, amely az év júliusában esett el, hosszú és véres harc után. Az ostrom közben több keresztes reménytelennek ítélte az egész hadjáratot és visszatért Európába. I. Alexiosz, hallva a demoralizálódásról, úgy ítélte, hogy az egész ostrom elbukott és nem küldött segítséget a kereszteseknek, azok kérése ellenére. Amikor végül a keresztesek bevették a várost, kijelentették, hogy az Alexiosznak tett esküjük ezzel érvénytelen. Bohemund, aki először lépte át a város kapuit, magának követelte a zsákmányt. Hamarosan a Moszuli emír seregeket küldött a város felmentésére, amely Kerbogha alatt meg is ütközött a keresztesekkel, de a csata ismét keresztény győzelemmel végződött.

A keresztes csapatok ezután szétoszlottak és így indultak tovább útjukon. Le Puy-i Adhemar püspök meghalt Antiochiában. Bohemund északon maradt, hogy megvédje újonnan szerzett királyságát, Balduin, Gottfried öccse, pedig elhatározta hogy a Szentföld északi részén megalapítja Edesszát. A legtöbb csapat azonban folytatni akarta az utat dél felé, Jeruzsálembe, de Toulouse-i Rajmound, az időtájt a legerősebb hadúr, több lovagot is a saját szolgálatába állított, például Tankréd lovagot, és már azon is elgondolkodott, hogy folytassák-e a hadjáratot. Pár hónap veszteglés után a maradék keresztesek rákényszerítették Rajmoundot az út folytatására. Gottfried pedig gyorsan csatlakozott hozzá. Ahogy vonultak Jeruzsálem felé a kereszteseknek egy újabb ellenséggel kellett szembe nézniük. Most már nem szeldzsuk területen jártak. Átlépték az Észak Afrikai Muszlim (más néven Fátamida) Kalifátus határát, melynek központja a messzi Kairóban feküdt, Egyiptom szívében. Ez a hatalmas állam szerezte meg a Szent Várost 1098 augusztusában. A kereszteseknek velük kellett megküzdeni, hogy elérjék az első keresztes hadjárat végső célját, és megostromolhassák Jeruzsálemet.

Jeruzsálem volt az a hely, ahol Bouillon Gottfried legendája született. A keresztény seregek 1099 júniusában érték el a várost és fa létrákat építettek hogy felmásszanak a falakra. A fő támadást 1099, július 14/15-én hajtották végre. Gottfried az első lovagok között volt, akik átmásztak a falakon és beléptek a városba. Közben a többiek hatalmas csapásokat mérve gyilkolták halomra a védőket kívülről. A zsidók sem menekültek meg az ostromlók elől. Végetért három évnyi küzdelem és végrehajtották amiért 1096-ban elindultak, pontosan hogy visszafoglalják a Szent Földet, Jeruzsálemet és a szent városokat, például a Szent Sír Bazilikát, mely a legenda szerint Jézus sírjára épült.

A város bevétele után több kormányzat is alakult. Július 22-én egy tanácskozást tartottak a Szent Sír Bazilikában. Toulouse-i Rajmound visszautasította a királyi címet, tanusítva jámborságát, de mégis reménykedett hogy a többi nemesek kitartanak a megválasztása mellett. Gottfried, aki a második legnépszerűbb hadúr lett Rajmound után, azonban nem bizonyult ennyire jámbornak és nem elégedett meg a "szakrális vezető" névtelen és semmi jogkört nem adó címével. Rajmound felháborodott Gottfried megválasztásán és seregeivel kivonult a városból.

A Jeruzsálemi Királyság

Bár, ha figyelembe vesszük a Tankrédot körülvevő problémákat Betlehem elfoglalása terén, Gottfriedet "királlyá" koronázták abban a városban, ahol Jézus Krisztus meghalt. Ezen cím pontos meghatározása és elhelyezése azonban problémás. Valójában ezen cím valódi alakja a "Advocatus Sancti Sepulchri" volt, vagyis a Szent Sír "védelmezője". Ez a cím egyedül egy levélben szerepelt, amit nem is maga a herceg írt. Ezzel szemben Gottfried a sokkal félreérthetőbb Princeps titulust használta, vagy egyszerűen csak az otthoni, alsó-lotaringiai birtokairól hozott dux címet használta. Róbert testvér az egyetlen krónikás, aki szerint Gottfried fölvette a királyi címet. Rövid, egyéves, uralkodása alatt, Gottfried megvédte királyságát a Fátamida támadásoktól, akiket megvert az Ascaloni csatában augusztusban. Eközben szembe helyezkedett Pisa-i Dagoberttel, Jeruzsálem patriarchájával, aki Tankrédot támogatta. A nyugatiak közel kerültek ahhoz hogy bevegyék Ascalont megpróbálta megakadályozni St Gilles-i Rajmoundot, hogy megszerezze a várost magának. Ez azt jelenti, hogy a város maradt muzulmán kézen. Így a város tüske maradt a keresztes királyság testében éveken keresztül.

1100-ban Gottfried képtelen volt hódításokkal kiterjeszteni királysága határait. Bár hatásos győzelme 1099-ben és későbbi 1100-as sikeres hadjáratai azt jelezték, hogy képes volt rákényszeríteni Akkont, Ascalont, Arsufot, Jaffát, és Caesareát, hogy az adó fizetői legyenek. Eközben folytatódott a harc Dagoberttel, bár a kimenetelt nehéz lett volna előre jelezni. Dagobert jól manóverezett, hogy Jeruzsálemet a pápa hűbérbirtokává tegye, bár pontos céljai nem tiszták. Erre sok bizonyíték származik Tyr-i Vilmostól, akinek a beszámolói elég zavarosak. Egyedül ő állítja azt, hogy Gottfried átegendte Jeruzsálemet és Jaffát Dagobertnek. Mindenki más, köztük Aacheni Albert és Caeni Ralph, úgy tudják, hogy Tankrád és Dagobert is esküt tett, hogy efogadják Gottfried fivéreit, vagy más vérrokonait utódainak. Azonban pont a cselszövései vették el a lehetőséget Dagoberttől. Épp Haifában tartózkodott Gottfried halálakor és így nem tudta megakadályozni, hogy a herceg összes birtokát öccse, Balduin, örökölje. Következésképpen Dagobert kénytelen volt megkoronázni Balduint, mint Jeruzsálem első igazi királyát, 1100. december 25-én.

Végső napok

"'Mialatt Akkont ostromolta, Gottfried, Jeruzsálem ura, találatot kapott egy nyíl által, ami megölte őt" írja az arab krónikás, Ibn al-Qalanisi. A keresztény történetírók azonban másképp vélekednek. Aixi Albert és Aurai Ekkehard szerint Gottfried Caesareában betegedett meg júniusban. Ez azután történt, hogy a helyi emír megmérgezte őt. A pletykára azonban semmi alap sincs. Tyri Vilmos nem ért egyet ezzel. Szerinte egy mérgezett alma okozta Gottfried halálát. Annyi azonban bizonyos hogy Jeruzsálemben halt meg hosszú betegség után.