 |
A helyszín szerepel az UNESCO világörökségi javaslati listáján |
A vár története
A Duna jobb partján tör az égbolt felé egy jó ötven méter magas, szakadékos oldalfalakkal határolt magaslat, amelyet a Magyarország középkori históriájában kiemelkedő fontosságot játszó Esztergom vára koronáz meg. Az esztergomi Várhegy királyi palotájának építését Géza fejedelem kezdte el a X. század utolsó harmadában. Munkáját fia I. István folytatta, melynek eredményeképen a 11. század első évtizedében a vár a király legfontosabb székhelyévé vált.
A ma is látható lakóépületeket Árpád-házi III. Béla király parancsára emelték külhoni építőmesterek, ezzel kialakult a déli sziklacsúcson az uralkodó székhelye, központjában a sokszögletű lakótoronnyal és gyönyörű várkápolnával, melytől északi irányban egy kisebb dombon emelkedik a Szent Adalbert székesegyház. Első jelentősebb ostromát az 1241-1242-es tatárjárás idején szenvedte el, de míg a királyi várost elfoglalták és feldúlták, addig a kővárral nem boldogultak, azt sikerrel védték meg a spanyol származású Simon ispán és fegyveresei. A 13. század második felében már az egész Várhegyet az esztergomi érsek birtokolta, aki óriási hatalmának tudatában többször az uralkodóval is szembeszállt. A 14. század elején a felvidéki vármegyéket uraló Csák Máté pusztította az érsekség birtokait, míg a cseh származású Vencel király csapatai el is foglalták. Anjou Károly uralkodása idején indult meg Esztergom virágzása, a dúsgazdag érsekség jelentős építkezéseket végzett a Várhegyen. Virágzásának csúcspontját a reneszánsz műveltségű Vitéz János érseksége jelentette, amikor a folyó felőli oldalon az ebédlőpalota megépült.
A 16. században már a hódító török árnyéka vetődött az esztergomi érsek székhelyére, I. Szulejmán török szultán serege 1543-ban megostromolta és elfoglalta. A török megszállás idején fokozatosan dőltek romba a középkori magyar építészet remekműveiként számon tartott székesegyház és palotarészek. A Habsburg hadvezetés többször is elfoglalta, de az Oszmán Birodalom katonái ismételten visszavették a Buda körüli végvárrendszerük kiemelkedően fontos bázisát. 1594-es ostrománál esett el Balassi Bálint, a korszak legjelentősebb reneszánsz költője.
A „pogány” hatalmából véglegesen csak 1683 őszén szabadította fel Sobieski János lengyel király seregével, az ő emléktábláját a Duna menti Vízivárosban láthatjuk. A II. Rákóczi Ferenc vezette kuruc szabadságharcban történt az utolsó katonai esemény, amikor rövid ideig a felkelők tartották hatalmukban a várat.
A 18. században fokozatosan lebontották védőműveit, majd 1869-re elkészült a régebbi templom helyén a monumentális méretű Bazilika. Az egykori királyi székhely múltjának feltárását az 1930-as esztendőkben kezdték meg. 2000-ben a vár egyes részeit teljesen újjáépítették, és megkezdték a freskók feltárását, felújítását.
A vár déli részén működik a Várszínház, a Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeuma, valamint a panoptikum.
Forrás
- Várépítészetünk, főszerkesztő Gerő László, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1975, ISBN 963-10-0861-4, 153-165. oldal
Külső hivatkozások
|
|||||||||||
Középkorportál összefoglaló, színes tartalomajánló lap
