|
Article on other languages:
|
Hongkong Különleges Igazgatású Terület (中華人民共和國香港特別行政區; Területe Budapest kétszeresét teszi ki, míg lakossága Magyarország népességének kb. kétharmada. A Föld egyik legsűrűbben lakott területe (csak Monaco és a közeli Makaó előzi meg). Egyike a világ kereskedelmi és gazdasági központjainak. Külön jogrendszere van, saját pénzneme és bevándorlási törvényei, továbbá saját közúti forgalmi szabályai (továbbra is a baloldalon vezetnek). Csak a honvédelmi és diplomáciai ügyekben kötődik a Kínai Népköztársasághoz.
TörténeteA mai Hongkong helyén a paleolitikum óta van emberi település. A térség a Csin (Qin)-dinasztia (i.e. III. sz.) óta része Kínának, a későbbiekben kereskedelmi és hadikikötő volt. A legelső feljegyzett európai látogató Jorge Álvares portugál tengerész 1513-ban. A Kínára kényszerített első ópiumháborút követő 1842-es nanjingi szerződésben Hongkong szigete és számos kisebb sziget került a brit korona birtokába. A második ópiumháború után, az 1860-as első pekingi konvencióval a Kowloon (Jiu Long)-félsziget következett, majd az 1898-as második pekingi konvenció 99 évre a britek birtokába adta az ettől északra fekvő úgynevezett Új területeket. 1949 után a pekingi kormánynak katonai szempontból aligha jelentett volna nehézséget a brit gyarmat megszállása, ám ezt mégsem hajtották végre. Ezt a döntést az is befolyásolta, hogy Anglia – tekintettel elsősorban Hongkongra és kínai gazdasági érdekeltségeire – 1950. január 5–6-án megvonta elismerését a Tajvanra menekült „nemzetiektől”, és jegyzékben erősítette meg már korábban is kifejezett szándékát az új hatalom elismerésére. Bár Kína tudomásul vette a status quót Hongkong kérdésében, azt is világossá tette, hogy nem tolerálná a független állam létrehozását. 1972-ben az ellen is tiltakozott, hogy az ENSZ dekolonizációs különleges bizottsága Hongkongot és Makaót szerepeltette a gyarmati országokat felsoroló listán, mivel ezek a „kínai terület részei, amelyeket a brit és a portugál hatalmak foglaltak el”, és ezért sorsuk megoldása „teljesen Kína szuverén joga”. Miután a bérlet meghosszabbításáról nem sikerült megegyezni, 1984-ben kétoldalú szerződésben mondták ki, hogy a lejáratkor egész Hongkong visszakerül Peking uralma alá, egyúttal rögzítették az „egy ország, két rendszer” elvének fenntartását 50 évre. A brit lobogót 1997. június 30-án vonták le, egy nappal később visszacsatolták a Kínai Népköztársasághoz, amelynek ma legfejlettebb része. A birtokba vételt követően 1998-ban tartottak először többpárti törvényhozási választást, ahol az ellenzéki erők a hatvanból így betölthető húsz hely zömét megszerezték. Két évvel később már valamivel kevesebb helyet nyertek el, de még többségben maradtak. 2004-ben viszont – amikor már harminc mandátumért lehetett versengeni – nem sikerült a szakmai szervezetek között szétosztott helyekből szerezniük, és elvesztették többségüket. A Hongkong kormányzójává Peking által 1997-ben kinevezett Tung Chee Hwa – miután Hu Jintao kínai pártfőtitkár-államfő számos vezetési hibájáért nyilvánosan elmarasztalta – 2005-ben lemondott. Utóda kétéves mandátummal Donald Tsang lett, akit 2007 márciusában öt évre újraválasztottak; a második terminusát július 1-jén kezdte. 2007 novemberében a – Peking támogatását élvező – Demokratikus Szövetség egy jobb Hongkongért nyerte a helyhatósági választásokat, összesen 115 mandátumot szerezve a 364 képviselőtestületi pozícióból.[3] LakosságA lakosság az elmúlt 60 év alatt megtizenkétszereződőtt (1945-ös 600 000 főről 2005-re 7 millióra nőtt). A lakosság 95%-a kínai. Jelentősebb kisebbség a filippínó, az indonéz, a thai és az indiai. 30 000 amerikai, 20 000 kanadai, ausztrál, brit és 3000 német él még a városban. NyelvA lakosság beszél angolul és kantoniul (a Tajvanon és Makaón is honos kínai nyelvjárásban). VallásA lakosság többsége buddhista, illetve mintegy egy tizede keresztény. Kowloonban működik az anglikán St. John-katedrális, illetve egy muzulmán mecset is. GazdaságHongkong kapitalista gazdasága a kormányzattól függetlenül működik. Az alacsony adóterhet miatt sok nemzetközi vállalat itt rendezte be központját, amelynek köszönhetően az ország a nemzetközi pénzügyi és kereskedelmi élet egyik fellegvára lett. A magas GDP miatt Hongkong Kína leggazdagabb városa. MezőgazdaságA jelentéktelen mezőgazdaságot a rizs- és zöldségtermesztés, valamint az állattenyésztés (baromfi, sertés, szarvasmarha) jellemzi. IparLegjelentősebb iparágai a villamosenergia-termelés és a cementgyártás. Könnyűiparát a szövet és ruházat készítése, elektronikus készülékek (rádió, televízió, számítástechnikai alkatrészek) gyártása, valamint órák, műanyagáruk és játékok előállítása képezi. SzolgáltatásokHongkong a térség ipari, kereskedelmi és pénzügyi központja. A pénzügyi élet jelentős szerepet tölt be a gazdaságban. KülkereskedelemExporttermékek: ruházat, textíliák, cipő, elektromos készülékek, órák, játékok, műanyagok. Importtermékek: élelmiszerek, járművek, nyersanyagok, kőolajtermékek. Főbb kereskedelmi partnerek: Kína, Japán, Egyesült Államok, Tajvan, Dél-Korea, Szingapúr. Egyéb adatok
PolitikaKína Hongkong Különleges Igazgatású Terület része nagyfokú autonómiát élvez a kínai "egy ország, két rendszer" politikájának köszönhetően. A terület kormánya (amelyet a főminiszter vezet) felelős az adminisztráció ellenőrzéséért. A kormány a pekingi központi kormányzat nagyfokú támogatását élvezi, ennek ellenére pénzügyileg független tőle. Törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatásA főminiszter (aki 1997-ben váltotta fel a brit kormányzót) vezeti a kormányzatot. A kormányzati feladatokat miniszterek végzik el, akiket a főminiszter nevez ki és a kínai központi kormány támogat. A jelenlegi főminiszter Donald Tsang. A három legjelentősebb minisztérium a Főminiszteri Hivatal, a Pénzügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium. Politikai pártokVédelmi rendszerHongkong védelmét (mivel Kína része) a kínai hadsereg látja el, mely szárazföldi erőket, légierőt (22 db repülőgép és 12 db helikopter) és kisebb haditengerészeti erőket (6 db járőrhajó és 2 db deszant hajó) is állomásoztat itt. KörzeteiHongkong 18 körzetre oszlik:
MédiaA városban formailag sajtószabadság van, de a szövegek pártszemléletű cenzúrája általános. A város újságjai főleg angol és kínai nyelven jelennek meg (a South China Morning Post és a The Standard angolul, a Ming Pao és az Economic Journal pedig kínaiul). A rádióállomások túlnyomó többsége szintén kínai nyelvű. A helyben fogható televízióadók többsége szárazföldi bázisú, nem hongkongi. KözlekedésHongkong közlekedési hálózata fejlett. A vasúthálózat hossza 34 km, míg a közúthálózaté 1831 km. KépzésAz iskolakötelesség 6 és 15 év között van. A hongkongiak 90%-a gimnáziumi képzésben részesül. Állami egyetemek:
További egyetem:
Látnivalók
FilmgyártásAz 1990-es években megnőtt a hongkongi filmek iránti kereslet. A hollywoodi filmek színvonalát elérő és sokszor túlszárnyaló filmek, melyekben Jackie Chan, John Woo is játszott, Hongkong hírnevét növelték. A város szülöttei
JegyzetekKülső hivatkozásokIrodalom
More about Hongkong: hong hotel kong, hong kong yahoo, hong kong vacation, flight hong kong, disneyland hong kong, hong kong weather, hong kong map, hong kong kowloon, hong kong travel, |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
This article is from Wikipedia. All text is available under the terms of the GNU Free Documentation License.