Article on other languages:
- William_II_of_England
- Уилям_II_(Англия)
- Vilim_II_Engleski
- Guillem_II_d'Anglaterra
- Vilém_II._Ryšavý
- Wiliam_II,_brenin_Lloegr
- Wilhelm_II._(England)
- Γουίλιαμ_Β'_της_Αγγλίας
- Vilhelmo_la_2-a_(Anglio)
- Guillermo_II_de_Inglaterra
- William_II
- Ingalaterrako_William_II.a
- Vilhelm_Punainen
- Guillaume_II_d'Angleterre
- Liam_II_Shasana
- ויליאם_השני,_מלך_אנגליה
- Vilim_II._Riđi
- Guglielmo_II_d'Inghilterra
- ウィリアム2世_(イングランド王)
- უილიამ_II_(ინგლისი)
- Gulielmus_II_(rex_Angliae)
- Viljams_II_Rudais
- विल्यम_दुसरा,_इंग्लंड
- Willem_II._(England)
- Willem_II_van_Engeland
- Vilhelm_II_av_England
- Wilhelm_II_Rudy
- Guilherme_II_de_Inglaterra
- Вильгельм_II_(король_Англии)
- William_II_of_England
- Вилијам_II
- Vilhelm_II_av_England
- สมเด็จพระเจ้าวิลเลียมที่_2_แห่งอังกฤษ
- Вільгельм_II_Рудий
- William_II_của_Anh
- 威廉二世_(英格蘭)
 |
del.icio.us |
 |
Digg |
 |
Furl |
 |
|
 |
Rojo |
| Add to OnlyWire |
| II. Vilmos angol király | |
 |
|
| Apja | Hódító Vilmos |
| Anyja | Flandriai Matilda |
| Testvérei | Róbert (1051/1054–1134) Adeliza (v. Alice) (1055 k.–1065) Cecilia (v. Cecily) (1056 k.–1126) Richard (1057–1081 k.) Adél (1062 k.–1138) Agáta (1064 k.–1138) Constance (1066 k.‑1090) Matilda (?) Henrik (1068–1135) |
| Született | Normandia, 1056 k. |
| Meghalt | Új-erdő, Hampshire grófság 1100. augusztus 2. |
II. (Rufus) Vilmos tkp. Vörös Vilmos, angolul William Rufus, franciául Guillaume le Roux (Normandia, Franciaország, 1056.[1] – Új-erdő, Lyndhurst mellett, Hampshire grófság, 1100. augusztus 2.) angol király a Normann-házból.[2]
Tartalomjegyzék |
Családja
I. (Hódító) Vilmos (1027 k.–1087) és Flandriai Matilda (1031 k.–1083) harmadik (az életben maradottak közül a második) és legkedvesebb fia, aki a Rufus nevet lángvörös hajáról és pirospozsgás arcáról kapta. Testvérei Róbert normann herceg (1051/1054–1134) és Henrik (1068–1135), későbbi angol király.
Élete
Trónrakerülése
A feudális szokásjognak megfelelően apja saját örökségét, a normann hercegséget legidősebb fiára, Róbertre hagyta, míg az általa meghódított Anglia Vilmosra szállt.[3] Megerősítette a királyi hatalmat, s amikor bátyja, Róbert az I. keresztes hadjáratban a Szentföldre indult, hercegségének igazgatását is átvette (1096).[4]
Összeesküvés
Az angliai normann főurak közül azok, akik azt akarták, hogy Angliát és Normandiát továbbra is egy személy kormányozza, trónra lépése után összeesküdtek Vilmos ellen, hogy a koronát Róbertnek juttassák. Hódító Vilmos féltestvére, Bayeux-i Odo (1036 k.–1097) Kent earlje állt az élükre. 1088-ban lázadást robbantottak ki Kelet-Angliában. Vilmos megnyerte magának az angolszászokat az adócsökkentés, valamint a hathatós kormányzás ígéretével. A felkelés leverése után ezt nem tartotta be. 1095-ben Robert de Mowbray (1060 k.–1125), Northumberland earlje vezetésével újabb bárói lázadás tört ki. Az ellenszegülő főurakon ezúttal Vilmos olyan kegyetlenséggel állt bosszút, hogy többé egyetlen báró sem merte kétsége vonni hatalmát.
Terjeszkedés
Vilmos 1091-ben rákényszerítette III. Malcolm skót királyt (1031 k.–1093), hogy elismerje hűbérurának. Malcolm 1093 novemberében fellázadt, de az észak-angliai Alnwicknél elesett (november 13.) a Vilmos seregével vívott csatában. Vilmosnak 1097-ben Walest is sikerült leigáznia. Mindeközben igyekezett megszerezni Normandiát a gyengekezű Róberttől, de csak hétévi háborúzás (1089–1096) után tudta bátyját az alárendelt szövetséges szerepbe kényszeríteni. Amikor aztán Róbert csatlakozott a keresztes hadakhoz, országát is elzálogosította öccsének; aki élve az alkalommal, Maine grófságát is birtokaihoz csatolta.
Konfliktus az egyházzal
Az angol egyház tekintélyének és jogkörének megnyirbálására tett kísérletei Szent Anzelmmel (1033–1109), Canterbury érsekével is szembeállították.[5] Vilmos semmibe vette a kereszténységet. A megüresedett püspöki tisztségeket betöltetlenül hagyta és a birtokok javadalmait megtartotta magának. Vilmos udvarában többen éltek nyíltan homoszexuális életmódot, a király maga is biszexuális volt.[6] A hit sem igazán érdekelte, a mise alatt „szeretőivel” beszélgetett. A canterburyi érsek indulatosan prédikált a király homoszexualitása ellen, ám Vilmos nyíltan semmibe vette az intelmeket, és megkeserítette a jámbor főpap életét. Az érsek végül Rómába menekült (1097), vagyonát Vilmos nyomban elkobozta.
A Westminster Hall
Uralkodásának egyetlen pozitív eredménye a Westminster Hall, ennek a felépítését ugyanis személyesen rendelte el. A 73 m hosszú és 21 m széles terem 1097–1099 között épült, s ami számos, pompás királyi esemény színhelyéül szolgált az angol történelemben. Vilmos – korabeli leírások szerint – azzal dicsekedett, hogy a hatalmas csarnok „pusztán hálószobai” méretű ahhoz a palotához képest, amelyet mellé szándékozik építeni. Ám a sors közbeszólt, és Vilmos meghalt, mielőtt a munkálatok elkezdődhettek volna.
Halála
1100. augusztus 2-án halt meg máig tisztázatlan körülmények közt az Új-erdőben. Vadászat közben egyik nyila visszapattant egy fáról, s az halálosan megsebezte a királyt. A vele együtt vadászók elmenekültek, és egy Purkiss nevű faszénégető talált a holttestre, egy zöldelő tisztáson. Egyesek szerint baleset volt, mások szerint viszont merénylet. Az első számú gyanúsított, Sir Walter Tirel (1065–1100) soha nem tért vissza Angliába, a Szentföldön halt meg. Purkiss letakarta a halottat a belőle kiálló nyílvesszővel együtt, és talicskán tolta el Winchesterbe. A székesegyházban a szerzetesek megrémültek a király teteme láttán. Sietve eltemették az egyik torony alá, ám egyházi szertartást nem végeztek. A trónra – sietve – öccse ült, I. Henrik néven.
Hiedelmek
Amikor a torony néhány évvel később összedőlt, mindenki bizonyos volt afelől, hogy Isten sújtott le, amiért egy olyan bűnöst helyeztek ott nyugalomra, mint Vilmos. A szénégető valamivel több mint fél hektár földet kapott az Új-erdőben, leszármazottai még a XIX. században is ott éltek. Egy XVIII. századi Purkissnek állítólag a tulajdonában volt az eredeti talicska tiszafából készült keréktengelye. Azon a helyen, ahol Vilmosra rátaláltak, ma a Rufus Stone (Vörös kő) jelöli az Új-erőben.[7]
Jegyzetek
- ^ Čornej, Petr et al.: Európa uralkodói. Maecenas, [Budapest], 1999. 240. p.
- ^ King William II URL hozzáférés – 2008. január 20.
- ^ Fodor Ágnes, A. et al.: Uralkodók és dinasztiák. Magyar Világ Kiadó, [Budapest], 2001. 674. p.
- ^ Čornej, Petr et al.: i.m. 240-241. p.
- ^ Fodor Ágnes, A. et al.: i.m. 674. p.
- ^ Frank Barlow: Yale English Monarchs - William Rufus (Yale University Press, 2000) 109.o.
- ^ David Hilliam: Királyok, királynék és fattyak. Ki kicsoda az angol királyság történetében Egberttől II. Erzsébetig? Hajja & Fiai Könyvkiadó, Debrecen, 2007. 39.
| Előző uralkodó: I. Vilmos |
Anglia királya 1087-1100 |
 |
Következő uralkodó: I. Henrik |
Középkorportál összefoglaló, színes tartalomajánló lap
