|
Article on other languages:
|
Az 1941. március 11-én az Egyesült Államokban hozott kölcsönbérleti törvény (Lend-Lease Act), lehetővé tette, hogy az USA fegyvereket és egyéb hadianyagokat szállítson szövetségeseinek, elsősorban Nagy-Britanniának és a Szovjetuniónak. Ezzel az USA végképp feladta korábbi, az 1935-ös és 1937-es törvényekben rögzített semleges álláspontját. Ezek a szállítások lehetővé tették, hogy a Szovjetunió a II. világháború kezdeti (1941–1943) szakaszában pótolja saját hadiiparának a harcok során kiesett kapacitását. Ebben az időszakban a szovjetek számos gyárat telepítettek az Urál-hegységtől keletre, hogy megvédjék őket az előrenyomuló Wehrmacht fenyegetésétől. A háború során folyamatosan nőtt a szovjet hadiipari termelés, míg végül a szövetségesek szállításai elvesztették korábbi jelentőségüket. Nevével ellentétben a törvény nem csak kölcsönbérletbe adásra hatalmazta fel az elnököt, hanem lehetővé tette számára azt is, hogy „eladjon, jogcímet átadjon, cseréljen, kölcsönbérletbe adjon, kölcsönözzön, vagy egyéb módon átruházzon” hadi és egyéb felszereléseket minden olyan ország kormányának, amelyeket az elnök fontos partnernek ítél meg az USA védelme szempontjából. A program keretében összesen 50,1 milliárd dollár értékű árut szállítottak le. Ebből 31,4 milliárd Nagy-Britannia, 11,3 milliárd a Szovjetunió, 3,2 milliárd Franciaország és 1,6 milliárd dollár Kína részére történő eladás volt. Mai vásárlóerő-paritáson számítva mintegy százszoros szorzót alkalmazhatunk, vagyis például a Szovjetunió mai értékben kb. 1100 milliárd USD szállítást kapott. Összehasonlításul: ez az összeg Oroszország félévi nemzeti jövedelme. Ellentételezésnek minősült például a katonai támaszpontok USA általi ingyenes használata, aminek a Brit Nemzetközösségen belül kb. 6,8 milliárd USD volt az értéke. Kanada hasonló program keretében 4,7 milliárd USD összegben támogatta Nagy-Britanniát és a Szovjetuniót. A fizetési feltételek szerint a kölcsön törlesztése a háború után kezdődött meg. Nagy-Britannia 2006. december 31-én utalta át az utolsó törlesztőrészletet az Egyesült Államoknak, a Szovjetunió a törlesztést megtagadta. Az 1941-1945 közötti az USA-ból a Szovjetunióba irányuló kölcsönbérleti szállítások főbb tételei
A mintegy 10 milliárd $ összértékű amerikai szállítások a teljes háború alatti orosz termelés nagyjából 7 százalékát tették ki. Forrás: HVG 1996-07-06 Külső hivatkozások
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
This article is from Wikipedia. All text is available under the terms of the GNU Free Documentation License.