Article on other languages:
A kandzsi (japánul 漢字) az egyik japán ábécé. Kínai eredetű. A legrégebbi kínai írásjegyek az i. e. 16. századból keltezhetők. Az ó-egyiptomi hieroglifákhoz hasonlóan a legkorábbi kínai írásjegyek is egyszerű ábrázolásokkal kezdődtek. Ezek idővel elvontabbá váltak. Ezek az írásjegyek az i. sz.4. században A Koreai- félszigeten keresztül jutottak le Japánba. Mivel a japánoknak nem volt saját írásuk, a kínai írásjegyeket használni kezdték a japán nyelv írására is.
Eleinte az egy tagú kínai szavakat jelentésükre való tekintet nélkül velük hasonló hangértékű japán szótagok leírására használták. Ezzel a módszerrel bármely szót le lehetett írni, de egy több tagú japán szó két, három vagy több írásjegyet követelt meg.
Hamarosan kifejlődött a másik módszer. Ebben a kínai jeleket értelmük szerint alkalmazták, s az így használt kínai jeleket japánul olvasták.
A használatban lévő kandzsik és olvasataik száma évszázadokon keresztül egyre nőtt. Az 1800-as években, a Meidzsi-restauráció után a kormány első ízben egyszerűsítette az írásrendszert. Az utolsó japán írásreform 1946-ban volt.
1. A hivatalos kiadványokban a kandzsik számát 1850-re csökkentették (az 1981-es átdolgozott javaslat szerint 1945-re).
2. Számos kandzsit egyszerűsítettek.
3. Egységes szabályokat iktattak be a kandzsik írására.
Tartalomjegyzék |
A kandzsi alakja és felépítése
A kínai jeleket eredetük és szerkezetük szerint 3 csoportba sorolhatjuk.
Képjelek
Az első írásjegyek a minden napi élet tárgyainak és jelenségeinek egyszerű rajzzal való megelevenítéséből alakultak ki.
Fogalomjelek
Elvont fogalmak és számok írására olyan írásjegyeket dolgoztak ki, amelyek a gondolati tartalmat néhány vonással szemléltetik.
Külső hivatkozások
 |
Ez a nyelvészeti tárgyú lap még csak csonk (azaz erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle! |