A Nagykunság egy régi magyar tájegység neve, amely Magyarországon, a Tiszántúlon, azon belül is Jász-Nagykun-Szolnok megye délkeleti részén terül el. Egyike a legrégebbi egyik olyan tájegységünknek, aminek elnevezése, területe viszonylag változatlanul vészelte át az évszázadok viharát. Nevét az itt élő kunokról kapta, korábban etnikai, majd egyre inkább területi, vagy kiváltságolt alapon.
Tartalomjegyzék |
Domborzat, felszín
Meglehetősen egyhangú táj benyomását kelti, szinte teljesen sík vidék, felszínét csupán kunhalmok és folyók, illetve ezek holtágai tagolják. Az átlagos tengerszint feletti magasság jellemzően 85-95 méter között változik. Ma már szinte teljesen szántóföldi művelés alá fogták a hajdan erdős-ligetes tájat. Igen jó minőségű földön folyik ma a mezőgazdasági termelés.
Története
A kunokat IV. Béla király telepítette be 1239-ben a tatárok elleni védekezésül, remélve azt, hogy ezzel megnövekszik majd az oszág védelmi képessége. Azonban mind a főurak, mind az egyház, és a közemberek is ellenségesen tekintettek rájuk, mert szokásaik, nomád állattartásuk nehezen voltak összeegyeztethetőek a magyarság viszonyaival. 1241-ben Óbudán a magyar nemesek felkocolták a kunok vezetőjét, Kötöny kánt, erre ők pusztítva kivonultak az országból. A vesztes Muhi csata után Béla újra visszahívta a kunokat, akiket ezután végleg letelepített, kiváltságokat adva. Ezek a jogok egyébként egészen 1876-ig fennáltak.
Ezután nyugodtabb évek következtek a területen, szép lassan a kunok is áttértek a nomád állattartásról a földművelésre (16. század) és elmagyarosodtak. Az időközben meginduló reformáció hatására a vidék legnagyobb része áttért a református vallásra, csak Kunszentmárton tartotta meg katolikus hitét. A népesség a török elől menekülő délvidéki magyarokkal együtt húzodott észak felé, tovább keveredve más lakosokkal. A Német Lovagrendnek való elzálogosítás kicsit megzavarta a viszonyokat, de 1745 után megváltották magukat az itt élők, és elkezdődött a mezővárosi fejlődés, tanyásodás. Ebben az időben a nagy területeknek köszönhetően extenzív állattenyésztés fejlődött ki.
Az 1876. évi területrendezés után a köztudatban az új Jásznagykun-Szolnok vármegyébe került környező, hasonló kultúrájú és népességű, de eltérő történeti múltú helységekre (Abádszalók, Törökszentmiklós, Mezőtúr, Dévaványa stb.) is kiterjedt a Nagykunság fogalma. Az 1950-es megyereform után a délkeleti területeket leválasztották a megyéről, így onnantól kezdve Dévaványa már átkerült Békés megyéhez, így az már területileg sem számított nagykun településnek.
Az utóbbi időkben lakossága csökken, elöregedőben van és elég nagy arányú az elköltözés. Egyes települések 50 év alatt majdnem 20%-át elvesztették a lakosságuknak.
Nagykun települések
A történelmi Nagykunsághoz 1876-os megszűnésekor hat mezőváros tartozott:
A történelmi Nagykunsághoz tartozott pusztákból 1876 óta további két település alakult:
A Nagykunság területe ma az alábbi kistérségekhez tartozik:
- Karcagi kistérség
- Kunszentmártoni kistérség
- Mezőtúri kistérség
- Tiszafüredi kistérség
- Törökszentmiklósi kistérség
Külső hivatkozások
A Magyar Néprajzi Lexikon Nagykunság cikke
|
||||||||||||||||||||||||||
