National Basketball Association

Article on other languages:

A National Basketball Association (röviden NBA) (Nemzeti Kosárlabda Szövetség) észak-amerikai profi kosárlabdaliga, a világ legjelentősebb férfi kosárlabdabajnoksága.

A ligát New Yorkban alapították 1946. június 6-án Basketball Association of America (BAA) (Amerikai Kosárlabda Szövetség) néven. Jelenlegi nevét a rivális National Basketball League-gel (Nemzeti Kosárlabda Liga) való egyesülés után kapta. A liga nemzetközi és belső hivatalait a New York-i központból irányítják.

Az NBA egy-egy idénye két részből áll, az alapszakaszból és a rájátszásból.

Tartalomjegyzék

Alapszakasz

Az alapszakasz novemberi kezdete előtt a csapatok általában felkészülést segítő edzőtáborokat tartanak, ilyenkor nyílik lehetőség a végleges 12 fős keret kialakítására. A ligát a könnyebb lebonyolítás érdekében 2 főcsoportra (conference) és ezeken belül 3-3 csoportra (division) osztották. Az alapszakaszban minden csapat 82 meccset játszik, négyet csoporttársaival, hármat főcsoporttársaival, illetve kettőt vagy hármat a másik főcsoport csapataival. Az alapszakaszt februárban az All-Star-gála szakítja meg. A gála több részből épül fel, sor kerül például hárompontos-dobó versenyre, zsákolóversenyre, mérkőzésre az újoncok és a másodévesek között, de a legnagyobb érdeklődés a szurkolók által összeálított csapatokkal felálló Kelet-Nyugat meccset kíséri, ahol a legjobb játékos megkapja az All-Star-meccs legértékesebb játékosának járó díjat (MVP). Nem sokkal az All-Star-gála után lezárul a játékosok igazolásának időszaka. Az alapszakasz április végén ér véget. Ebben az időszakban kezdődnek meg a szavazások az átadható díjakért, kiosztják a "Legjobb hatodik embernek", a "Legjobb újoncnak", a "Legtöbbet fejlődő játékosnak", a "Legjobb védekező játékosnak", a "Legjobb edzőnek", illetve az alapszakasz "Legértékesebb játékosának" járó címeket. Szintén ilyenkor állítják össze a szakemberek az "NBA legjobb csapatát", a "legjobb védekező csapatot", a "legjobb újonc csapatot".

Rájátszás

Az NBA rájátszása késő áprilisban kezdődik, 8-8 résztvevővel mindkét főcsoportban. A párosítás szigorúan az alapszakasz eredményei alapján történik, de az egyes csoportokat megnyerő csapatokat mindig az első négy helyen emelik ki. Az első a nyolcadikkal, a második a hetedikkel, a harmadik a hatodikkal, a negyedik az ötödikkel játszik, így elméletileg a jobb eredménnyel rendelkezők gyengébb csapatokkal kerülnek össze. Általában a magasabban rangsorolt csapatok kapják a pályaelőnyt (hét meccs esetén négyet otthon, hármat idegenben játszanak). A rájátszás egyenes kieséses formában zajlik, minden párosításban négy győzelem szükséges a továbbjutáshoz (tehát maximum hét mérkőzés). A kiemelést a további fordulókban nem változtatják, a párharcok vesztesei pedig mindenképpen kiesnek a küzdelmekből. Az utolsó párharc, az NBA-nagydöntő, a két főcsoport győztese között zajlik júniusban. A győztes csapat a Larry O'Brien bajnoki trófeát nyeri el, míg a csapat tagjai bajnoki gyűrűt kapnak. A döntőben legjobb teljesítményt nyújtó játákoshoz kerül "a döntő legértékesebb játékosának" járó cím.

Csapatok

Keleti főcsoport

Csoport Csapat Színek Stadion Gyűrű Alapítva
Atlanti Boston Celtics zöld, arany, fekete, fehér TD Banknorth Garden 17 1946
New Jersey Nets mélykék, piros, ezüst Izod Center 0 1967
New York Knicks kék, fekete, narancssárga Madison Square Garden 2 1946
Philadelphia 76ers fekete, piros, arany, kék Wachovia Center 4 1939
Toronto Raptors piros, fekete, szürke, lila Air Canada Centre 0 1995
Központi Chicago Bulls piros, fekete, fehér United Center 6 1966
Cleveland Cavaliers bordó, arany, sötétkék Quicken Loans Arena 0 1970
Detroit Pistons kék, piros The Palace of Auburn Hills 3 1941
Indiana Pacers tengerészkék, sárga, szürke Conseco Fieldhouse 0 1967
Milwaukee Bucks zöld, bordó, lila, fehér Bradley Center 1 1968
Délkeleti Atlanta Hawks piros, ezüst, tengerészkék Philips Arena 1 1946
Charlotte Bobcats narancssárga, kék, fekete Time Warner Cable Arena 0 2004
Miami Heat fekete, piros, fehér American Airlines Arena 1 1988
Orlando Magic kék, fekete, ezüst Amway Arena 0 1989
Washington Wizards kék, fekete, bronz Verizon Center 0 1961

Nyugati főcsoport

Csoport Csapat Színek Stadion Gyűrű Alapítva
Délnyugati Dallas Mavericks kék, tengerészkék, ezüst American Airlines Center 0 1980
Houston Rockets piros, ezüst Toyota Center 2 1967
Memphis Grizzlies tengerészkék, világoskék, sárga FedExForum 0 1995
New Orleans Hornets világoskék, sárga, lila New Orleans Arena 0 1988
San Antonio Spurs fekete, ezüst AT&T Center 4 1967
Csendes-óceáni Golden State Warriors tengerészkék, sárga, narancs Oracle Arena 3 1946
Los Angeles Clippers kék, piros Staples Center 0 1970
Los Angeles Lakers lila, sárga, fehér Staples Center 16 1946
Phoenix Suns lila, narancs, szürke, fekete US Airways Center 0 1968
Sacramento Kings lila, fekete, ezüst ARCO Arena 1 1945
Északnyugati Denver Nuggets világoskék, sárga, kék Pepsi Center 0 1967
Minnesota Timberwolves kék, fekete, szürke, zöld Target Center 0 1989
Oklahoma City Thunder Ford Center 1 1967
Portland Trail Blazers fekete, piros, ezüst Rose Garden 1 1970
Utah Jazz tengerészkék, világoskék, ezüst EnergySolutions Arena 0 1974

Külső hivatkozások


National Basketball Association (2008–09)
Keleti főcsoport Nyugati főcsoport
Atlanti csoport Központi csoport Délkeleti csoport Északnyugati csoport Csendes-óceáni csoport Délnyugati csoport
Boston Celtics Chicago Bulls Atlanta Hawks Denver Nuggets Golden State Warriors Dallas Mavericks
New Jersey Nets Cleveland Cavaliers Charlotte Bobcats Minnesota Timberwolves Los Angeles Clippers Houston Rockets
New York Knicks Detroit Pistons Miami Heat Oklahoma City Thunder Los Angeles Lakers Memphis Grizzlies
Philadelphia 76ers Indiana Pacers Orlando Magic Portland Trail Blazers Phoenix Suns New Orleans Hornets
Toronto Raptors Milwaukee Bucks Washington Wizards Utah Jazz Sacramento Kings San Antonio Spurs
Egyebek
Évenkénti események: Rájátszás - MVP - Döntő - Döntő MVP - All Star-gála - All Star-gála MVP - Draft
Egyéb: Fizetési sapka - 50 legnagyobb játékos

This article is from Wikipedia. All text is available under the terms of the GNU Free Documentation License.