Nemzeti Vágta

A Nemzeti Vágta egy, a budapesti Hősök terén és közvetlen környezetében 2008. május 31. és június 1. között megrendezett lovas rendezvény volt, melynek ötlete Geszti Pétertől származik.

A rendezvényen a lovak és a lovas sportok kapják a főszerepet, valamint a különböző korok korabeli lovasságának bemutatása (például Hadik-huszárok). Az esemény központi eleme a névadó „Nemzeti Vágta”, melyre mintegy 100 település nevezte be a lovát és lovasát. A Nemzeti Vágtára jelentkezhetett minden magyar önkormányzat, minden határon túli közösség, de akár magánszemély is. A szándék szerint a Nemzeti Vágta országimázs rendezvény, „Magyarország fellendítésének allegóriája” kíván lenni.

A verseny fődíja 30 millió forint, melyet a győtes ló nevezője kap. A győztes lovas Arany Sarkantyút vihet haza, az őt benevező önkormányzat pedig 5 millió forintot és egy évre megkapja a Nemzeti Vágta vándor szablyáját.

A verseny technikai adatai:

  • A versenypálya mérete: 500 x 10-12 m
  • A versenypálya talaja: homok
  • A verseny távja: 2 és fél kör, 1250 m

A Nemzeti Vágta győztesei

Év Győztes lovas Győztes ló Tulajdonosa Nevező önkormányzat
2008 Suták Vanda Alexandra Suták Vanda Nyíregyháza

Külső hivatkozások

This article is from Wikipedia. All text is available under the terms of the GNU Free Documentation License.