Numerus clausus

Article on other languages:

del.icio.us del.icio.us
Digg Digg
Furl Furl
Reddit Reddit
Rojo Rojo
Add to OnlyWire

A numerus clausus (latinul: zárt szám) egyike azon számos eljárásnak, amelyekkel az egyetemeken tanulható hallgatók számát próbálják meg szabályozni. Hasonló egy kvótához, mind alakjában, mind indítékában. A történelem során a világ számos országa bevezette különböző időtartamokra, mint például az Amerikai Egyesült Államok, Csehszlovákia és Magyarország is. Magyarországi értelemben a numerus clausus az 1920. évi XXV. törvénycikk közkeletű elnevezése.

Tartalomjegyzék

Magyarországon

Magyarországon a numerus clausus az 1920. évi XXV. törvénycikk közkeletű elnevezése. Ennek alapján lépett életbe az a jogszabály, miszerint a tudományegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaság-tudományi karára és a jogakadémiákra való beiratkozás feltételévé vált „a nemzethűség s erkölcsi tekintetben feltétlenül megbízhatóság”.

„…másfelől arra is figyelemmel kell lenni, hogy az ország területén lakó egyes népfajokhoz és nemzetiségekhez tartozó ifjak arányszáma a hallgatók közt lehetőleg elérje az illető népfaj vagy nemzetiség országos arányszámát, de legalább kitegye annak kilenctizedrészét.” (1920. évi XXV.tc)

E törvény szó szerint nem tartalmazza a zsidó szót, de az 1920-ban 6%-os zsidóság számára az alsó korlátokról beszélő törvény valójában felső korlátot jelentett. Ha ugyanis ahhoz, hogy a maradék 94% nem-zsidóság legalább kitegye annak kilenctizedrészét, szükség van 84.6% nem-zsidó hallgatóra, következésképp a magyar zsidóságra egy 15.4%-os felső korlátozás adódik. Ezzel szemben 1920-ban csak 10.4% zsidó hallgató volt, tehát a zsidóság aránya még akár 4% ponttal növelhető is lett volna. A tényleges korlátozási probléma tehát nem a globális százalékok szintjén, hanem az egyes egyetemi szakirányokon belüli százalékok szintjén látszik csak. A választható szakok közti hagyományosan egyenetlen zsidó eloszlás miatt így végülis az 1920-as törvény zsidó ellenes tartalmú annak ellenére, hogy ezt a törvény nem mondja ki szó szerint.

A zsidók aránya az egyetemi és főiskolai hallgatók között [1]:

  • 1920: 10,4%
  • 1921: 11,6%
  • 1922: 11,2%
  • 1923: 10,4%
  • 1924: 9,5%
  • 1925: 8,9%
  • 1926: 8,2%
  • 1927: 8,0%
  • 1928: 8,4%
  • 1929: 9,0%
  • 1930: 10,0%
  • 1931: 11,9%
  • 1932: 12,0%
  • 1933: 11,1%
  • 1934: 9,7%
  • 1935: 8,1%

A numerus clausus törvény „zártszám” rendszerű felvételi szabályozást vezetett be a felsőoktatási intézményekben, kvótákat állított fel az országban élő „népfajok és nemzetiségek” nagysága szerint. A törvény 1920-ban született, ekkor már a trianoni békeszerződés a kevert népességű területek többségét leválasztotta Magyarországról, így egyértelmű volt hogy a „népfajokra és nemzetiségekre” megállapított kvótarendszer mindenekelőtt a felsőoktatásban országos arányszámuknál jóval nagyobb mértékben jelenlévő zsidókra vonatkozik. Az eredeti törvényjavaslatot Haller István vallási - és közoktatásügyi miniszter 1920. június 22-én nyújtotta be a nemzetgyűléshez, semmi mást nem tartalmazott, mint, hogy az egyetemekre és főiskolákra annyi hallgató iratkozhat be, amennyinek alapos kiképzése biztosítható. Ez a javaslat csak az újonnan felvettekre vonatkozott, az előző években beiratkozottak státuszát nem veszélyeztette. A törvényjavaslatot augusztusban megvitatta a pénzügyi és a közoktatási bizottság is, s a bizottságok együttes álláspontja szerint módosították a javaslatot, azzal a kiegészítéssel, hogy csak olyan hallgatók iratkozhatnak be, akik nemzethűségi és erkölcsi tekintetben feltétlenül megbízhatók. [2] A kormányzó párt – Prohászka Ottokár elnökletével – először augusztus 11-én tárgyalta a törvényjavaslatot. A javaslatot Bernolák Nándor képviselő hevesen bírálta, s követelte a nemzetiségi, faji és vallási arányszámok nyílt szabályozását. A második tárgyalás – augusztus 24-én – már csak a Bernolák-féle javaslatot tárgyalta. A nemzetgyűlés a törvényjavaslatot szeptember 2-án kezdte tárgyalni. Usetty Ferenc azt hangsúlyozta, hogy a törvény elsődleges célja, a társadalmi szempontból veszélyes szellemi proletárius kialakulásának megakadályozása, s nincs agresszív, csupán defenzív éle.[3]

A numerus clausus törvénynek jelentős szerepe volt a háború utáni társadalmi berendezkedés és politikai légkörének kialakításában.[forrás?] A törvény megalkotása után 8 évvel, 1928-ban Bethlen István miniszterelnök a faji kvótát kivette az eredeti törvényből, de a felvételi gyakorlatában továbbra is irányadó maradt.[forrás?]

A történelemtanítás Európa első zsidótörvényének nevezi a numerus clausust, annak ellenére, hogy a „zsidó” megjelölés a törvényben sehol sem szerepel, ám a „népfajok arányairól” szóló kitétel egyértelműen a zsidó diákokra utalt[forrás?].

Az Amerikai Egyesült Államokban

Noha hivatalosan soha nem hozták törvénybe, 1918 és az 1950-es évek között számos magánegyetem (köztük sok orvosi egyetemmel) bevezette a numerus clausust. A rendelkezések a hallgatók százalékokban vett számát szabályozták azok vallásának és származásának ("fajának") alapján. A több érintett csoport közül az egyik itt is a zsidó közösség volt. Néhány New England-i és New York-i egyetemen a felvételük mértéke jelentősen csökkent a késő 1910-es és az 1930-as években. Például, a Harvard Egyetemen (Harvard University) arányuk 27,6%-ról 17,1%-ra, míg a Columbia Egyetemenen (Columbia University) 32,7%-ról 14,6%-ra esett. Hasonló indézkedéseket érvényesítettek az orvosi és fogászati felsőoktatási intézményekben, amelynek eredményeképp az 1930-as években a zsidó hallgatók száma jelentősen csökkent. A Cornell Orvosi Egyetem Orvosi Karán (Cornell University School of Medicine) számuk az 1918-22-es 40%-ról az 1940-41-es 3,57%-ra, a Bostoni Egyetem Orvosi Karán (Boston University School of Medicine) az 1929-30-as 48,4%-ról az 1934-35-ös 12,5%-ra zuhant. Az időszakban említésre érdemes kivétel a Middlesex Egyetem, amely mind foglalkoztatott, mind oktatott zsidó származású embereket. Egyes iskolai tisztviselők úgy vélik, hogy az antiszemitizmusnak köszönhető, hogy az intézménynek nem sikerült AMA (American Medical Association – Amerikai Orvostudományi Társaság) akkreditációt szereznie. [4]

Lengyelországban

1923-ban megpróbáltak bevezetni egy hivatalos Numerus Clausus szabályozást, de ez a Népszövetség ellenkezését váltotta ki. Mindenesetre, egy nem hivatalos törvényt 1937-ben bevezettek, amely a zsidó származású egyetemi hallgatók maximális, százalékokban vett arányát 10%-ban határozta meg. Ez az érték jelentősen kisebb, mint a zsidók hányada a kor Lengyelországának népességében.

Paradox módon, az itteni numerus clausus számos zsidó tanuló emigrációjához vezetett, ami éppen megmentette őket az egyre közelgő Holokauszttól. Mindenképpen hangsúlyozandó, hogy a rendelkezéseket csupán egyetemi szinten vezették be, amit ebben az időben nem sokan értek el (legfeljebb néhány ezren). Mindamellett, az eljárás bevezetése mérhetetlenül nagy hatással volt az egyszerű diákok szintjén.

Források

Lábjegyzetek

  1. ^ Forrás: Magyar Statisztikai Évkönyv, 1920-1935
  2. ^ Az 1920. évi február 16-ára összehívott nemzetgyűlés irományai. 4. köt. 135–138 o.
  3. ^ Az 1920. évi február hó 16-ára hirdetett nemzetgyűlés naplója. 5. kötet. Budapest 1920, Pesti Könyvnyomda, 148 o.
  4. ^ Forrás: Reis, Arthur H., Jr., The Founding. Brandeis Review, 50th Anniversary Edition. (szöveg); 42-3 oldal: az alapító fia, C. Ruggles Smith jegyzete: "From its inception, Middlesex was ruthlessly attacked by the American Medical Association, which at that time was dedicated to restricting the production of physicians, and to maintaining an inflexible policy of discrimination in the admission of medical students. Middlesex, alone among medical schools, selected its students on the basis of merit, and refused to establish any racial quotas"

Külső hivatkozások


This article is from Wikipedia. All text is available under the terms of the GNU Free Documentation License.