|
Article on other languages:
|
A 1919-es Párizs környéki békeszerződések az I. világháborút lezáró szerződések voltak, amelyek rögzítették az antant győzelmét a központi hatalmak felett, és megalkották a háborút követő új világrendet, amely nem bizonyult tartósnak, és kevesebb, mint 20 év alatt összeomlott. A tárgyalások során a következő szerződéseket kötötték meg:
A fenti szerződésekhez szorosan kapcsolódik még a Feiszál-Weizman egyezmény Palesztina és a Közel-Kelet háború utáni sorsáról. A szerződéseken a négy nagy politikus (Georges Clemenceau francia, David Lloyd George brit, Vittorio Orlando olasz miniszterelnökök és Woodrow Wilson amerikai elnök) akarata érvényesült (legkevésbé az olasz miniszterlnöké). A legyőzötteknek, bár képviselőiket meghívták, nem volt befolyásuk a tárgyalások menetére. A tárgyalások során került elfogadásra a Népszövetség alapító okirata is. Népszavazással eldöntött területi vitákA versailles-i békerendszer által szabályozott számtalan neuralgikus területi kérdésből csupán néhányat oldottak meg népszavazással, ezek is szinte kivétel nélkül Nyugat-Európa területére estek. Különös, de jellemző, hogy e népszavazásokon számos alkalommal szavazott az elcsatolni kívánt kisebbség saját „anyanemzete” ellen, ilyen esetekben fenntartva a korábbi status quo-t, így a Radkersburg-környéki szlovének a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság ellen Ausztria javára, ill. az akkor még német többségű Sopron város és környéke Ausztria ellen Magyarország javára. A magyar kormányzat mindkét világháború után több terület esetében kezdeményezett népszavazást, e javaslatok az osztrák-magyar határ 1922-es kijelölését illető két kivételtől eltekintve nem találtak meghallgatásra, ez esetben is csak azért, mert az osztrák fél is vesztes hadviselőnek számított.
Külső hivatkozások
|
This article is from Wikipedia. All text is available under the terms of the GNU Free Documentation License.