Püspök

Article on other languages:

del.icio.us del.icio.us
Digg Digg
Furl Furl
Reddit Reddit
Rojo Rojo
Add to OnlyWire

A püspök a keresztény egyházak jelentős részében egy hivatali cím, mely lelki, tanításbeli és kormányzati feladatot ró annak viselőjére. A püspök rendszerint egy, többnyire területi alapon szerveződő keresztény közösség vezetője. A katolikus vallás szerint a püspökök a Jézus által kiválasztott 12 apostol utódai.

Tartalomjegyzék

A szó eredete

A szó a görög επισκοπος (episzkoposz) szóból ered, melynek jelentése felügyelő, őrködő. A szó már a Periklész korabeli Athénban is előfordul: azon polgári biztosokat, megfigyelőket jelölte, kiket az athéni vezetés a szövetséges városokba küldött, s akikre a nem túl megbízható szövetséges városállamokban helyi hatalmat is ruházott [1]). Az újszövetségi Szentírásban több helyen előfordul. (Pl. ApCsel 20,28; Fil 1,1; 1Tim 3,2; Tit 1,7). Egy alkalommal magát Krisztust is episzkoposznak nevezi a Szentírás (1Pét 2,25).

A bibliai szövegek alapján nyilvánvaló, hogy az apostoli időkben még nem kristályosodott ki pontosan ennek a címnek a használata. Olykor felváltva használták a πρεσβυτερος (preszbüterosz) szóval.

Antiókhiai Szent Ignác (+110) leveleiben az episzkoposz szó már a mai értelemben, bizonyos hivatalt jelent. Nála már egymástól határozottan szétválasztható a püspök (episzkoposz), a pap (preszbüterosz) és a szerpap vagy diakónus (διακονος diakonosz) hármas felosztás.

A 2. században a gnosztikus áramlatok hatására az egyházban kialakult egy hármas norma, mely segített ezen áramlatok elleni harcban. A közös hitvallás, az Újszövetség kánonjának lezárása és az erős püspöki rendszer biztosította a hitvédelem sikerességét. A 3. századra a püspöki intézmény megszilárdult. A püspök feladata a tanítás hűséges őrzése, a rábízottak vezetése, irányítása, a közös liturgia vezetése.

Az egyház területi felépítése a Milánói ediktum (313) után követte a Diocletianus utáni Római Birodalmon belüli közigazgatási struktúrát. Legjobban ez az egyházmegye szervezeti felépítésénél vehető észre. Ebben az időben püspök állt a jelentősebb városokban lévő keresztény közösségek élén. Ő irányította az egyházi életet és a missziót is. Munkáját a presbiterek támogatták (itt már alacsonyabb rendű hivatal) a diakónusok segítségével. Ekkoriban az egy város-egy püspök-egy egyház elv érvényesült. Az egyház terjeszkedésével egy-egy püspök már nemcsak a saját közössége élén állott, hanem több közösség felett. Ezért az egyes helyi közösségekben már a presbiterek, mint a püspökök képviselői, helyettesei vezették a közös liturgiát. Püspökségnek vagy egyházmegyének (dioecesis) nevezték az egyes püspökök területét, mely egy nagyobb városból, és a hozzátartozó kisebb településekből állt. Rendszerint ez a város volt a püspök székhelye.

Püspök a katolikus egyházban

A katolikus egyház egy püspöke hivatalos öltözetében

A püspöki hivatal az egyházi rend legmagasabb foka, viselője teljes mértékben részesedik a papság szentségében. Minden püspököt először diakónussá, majd áldozópappá, és végül püspökké szentelnek. A püspököket a pápa nevezi ki, illetve néhány egyházmegyében ősi privilégiumok alapján a káptalan választja, és ezt a választást a pápa erősíti meg. A kinevezett püspök a püspökké szenteléssel részesedik a megszentelői, a tanítói és az egyházkormányzati hatalomban. Püspök csak megkeresztelt férfi lehet. A jelenleg érvényes egyházi törvények szerint a püspökké szentelés további feltételei: 1) kiválóan erős hit, jó erkölcsök, jámborság, a lelkekért való buzgóság, bölcsesség, okosság, emberi erények, az illető hivatalhoz szükséges egyéb adottságok; 2) jó hírnév; 3) a harmincötödik életév betöltése; 4) az áldozópapi rendben eltöltött legalább öt év; 5) teológiai, szentírástudományi vagy kánonjogi doktorátus vagy legalább licenciátus, melyet a jelölt a Szentszék által jóváhagyott intézményben szerzett, vagy legalább valódi jártasság ezekben a tudományokban.

Vannak megyéspüspökök és címzetes püspökök. A megyéspüspöknek azokat a püspököket nevezik, akikre valamelyik egyházmegye gondozása van bízva. A többieket címzetesnek nevezik. Ha az adott egyházmegye szükségletei úgy kívánják, a megyéspüspök segítésére egy vagy több segédpüspököt neveznek ki. A segédpüspök egy ma már nem létező egyházmegye címét viseli. Ilyen például Hippo, melynek Szent Ágoston püspöke volt, jelenleg azonban már csak címzetes püspöki szék. A segédpüspök nem rendelkezik utódlási joggal. Ha a Szentszék úgy látja, az adott megyéspüspök mellé utódlási joggal felruházott püspököt nevezhet ki, ezt a püspököt koadjutor püspöknek nevezik. Ilyen volt Magyarországon Dr. Bábel Balázs, akit a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye koadjutor érsekének nevezett ki a pápa 1999 februárjában a már beteg Dankó László érsek mellé, akinek júniusi halála után átvette a főegyházmegye kormányzását.

A püspöki konferencia

A II. Vatikáni Zsinat óta a püspökök ún. püspöki konferenciákban dolgoznak. Egy meghatározott terület, általában egy ország püspökei alkotják az adott terület püspöki karát. A püspöki kart (konferenciát) az elnök vezeti.

Magyarországon a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia működik.

  • Elnök:

Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek

  • Tagok:

Dr. Ternyák Csaba egri érsek

Dr. Márfi Gyula veszprémi érsek

Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek

Mayer Mihály pécsi megyéspüspök

Dr. Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát-püspök

Dr. Pápai Lajos győri megyéspüspök, az MKPK alelnöke

Balás Béla kaposvári megyéspüspök

Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi megyéspüspök

Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök

Dr. Veres András szombathelyi megyéspüspök

Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök

Dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök

Kocsis Fülöp hajdúdorogi megyéspüspök

Dr. Katona István egri segédpüspök

Dr. Ladocsi Gáspár esztergom-budapesti segédpüspök

Bíró László kalocsa-kecskeméti segédpüspök, a KPI rektora

Dr. Udvardy György esztergom-budapesti segédpüspök

Dr. Varga Lajos váci segédpüspök

Dr. Cserháti Ferenc a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspök

Dr. Székely János esztergom-budapesti segédpüspök

  • Nyugállományban lévő püspökök:

Gyulay Endre ny. szeged-csanádi megyéspüspök

Dr. Keresztes Szilárd ny. hajdúdorogi megyéspüspök

Keszthelyi Ferenc ny. váci megyéspüspök

Dr. Konkoly István ny. szombathelyi megyéspüspök

Dr. Miklósházy Attila külföldön élő magyarok ny. püspöke

Dr. Paskai László bíboros, ny. esztergom-budapesti érsek

Dr. Seregély István ny. egri érsek

Szendi József ny. veszprémi érsek

Szennay András ny. pannonhalmi főapát

Takács Nándor ny. székesfehérvári megyéspüspök

Dr. Szabó Tamás kiérdemesült tábori püspök (2007. március 15-én lemondott, új beosztást nem kapott)

A Katolikus egyház minden püspökéről minden információ elérhető az alábbi honlapon: http://www.catholic-hierarchy.org/country/hu.html (A link a magyar püspökökről szóló oldalra vezet.)

Püspök az ortodox egyházban


Püspök a protestáns egyházakban

A 1619. században ezt a funkciót a szuperintendens tölthette be, mert a püspök megnevezést a helytartótanácsi rendeletek, majd a III. Károly király által 1731-ben kiadott Carolina Resolutio nem engedélyezte a protestánsok számára, valamint a hivatalos ügyintézést a főgondnok vagy egyházkerületi felügyelő számára tartotta fenn. A püspöki címet a protestánsok csak a dualizmus kora óta használhatják.

A katolikus szóhasználattal ellentétben a protestáns püspökök által vezetett egyházigazgatási egységet nem egyházmegyének, hanem egyházkerületnek nevezik. A protestáns egyházszervezet alulról építkező rendszer. Minden tisztséget választás útján, az összes érintett gyülekezeti tag vagy az általuk delegált testületek szavazatával töltenek be, így a püspöki tisztséget is. A protestáns püspökök jogköre általában korlátozottabb, mint a katolikusoké vagy ortodoxoké, például általában nem ők határozzák meg egyházkerületük lelkészeinek szolgálati helyét. Beszámolási kötelességgel is egy demokratikusan választott testületnek tartoznak. A katolikus gyakorlattal ellentétben nincs külön püspökavatási szertartás, csak -iktatás, amikor az adott lelkészt egy konkrét egyházkerület püspöki tisztségébe iktatják be. Ennélfogva nincsenek segéd- vagy címzetes püspökök. A protestáns egyházak többségében nőket is lelkésszé avatnak, így (Amerikában és Nyugat-Európában) arra is van példa, hogy nők töltenek be püspöki tisztséget.

A református és az evangélikus tábori lelkészek szolgálatát 1922 óta a Magyar Honvédség keretén belül működő közös Protestáns Tábori Püspökség fogja össze. Ennek élén a protestáns tábori püspöki tisztet felváltva töltik be református és evangélikus tábori lelkészek. Jelenleg Lackner Pál evangélikus lelkész.[2]

Püspökség a Magyarországi Református Egyházban

  • Dunántúli Egyházkerület: Dr. Márkus Mihály püspök
  • Dunamelléki Egyházkerület: Dr. Szabó István püspök, a Zsinat lelkészi alelnöke
  • Tiszáninneni Egyházkerület: Csomós József püspök
  • Tiszántúli Egyházkerület: Dr. Bölcskei Gusztáv püspök, a Zsinat lelkészi elnöke

Püspökség a Magyarországi Evangélikus Egyházban

Az evangélikus püspök az egyházkerület lelkészi elnöke. Lelkészi szolgálatának jellegében egyenrangú a többi lelkésszel.[3] De van néhány sajátos feladata (ld. lejjebb). A többi lelkésztől eltérően Luther-kabátján keresztet visel. Több évszázados hagyomány alapján Magyarországon a püspökök mellett, társelnökökként egy-egy választott világi elnök: egyházkerületi felügyelő is áll az egyházkerületek élén. Együtt és közös felelősséggel vezetik és képviselik az egyházkerületet. Az egyházkerületek püspökei közül választják az egyház lelkészi vezetőjét, az elnök-püspököt. (Az ő elnöktársa az országos felügyelő.) Az egyházkerületek püspökeit tömörítő testület a Püspöki Tanács, melynek a feladata az evangélikus egyház lelki életének egységes és közös irányítása.

Evangélikus püspök liturgikus öltözetben - Luther-kabát és kereszt

A püspök legfontosabb feladatai:

  • őrködik az egyház egységén
  • felügyel arra, hogy a lelkészek híven töltsék be szolgálatukat
  • vigyáz az egyházi szolgálat folyamatosságára az egyházközségekben és intézményekben
  • pásztorolja az egyházkerület lelkészeit
  • felügyeli a leendő lelkészek képzését és nevelését
  • felelős, hogy az egyházkerületben az egyház törvényeit megtartsák
  • felavatja a lelkészjelölteket
  • felszenteli a templomokat, intézményeket, gyülekezeti házakat, orgonákat és harangokat
  • részt vesz a liturgikus rend megállapításában[4]

Ma Magyarországon három evangélikus egyházkerület van (északi, déli, nyugati-dunántúli), ezek élén egy-egy püspök és egy-egy egyházkerületi felügyelő áll. A Magyarországi Evangélikus Egyház jelenlegi püspökei:

További magyar evangélikus püspökök és szuperintendensek:

Nyugalmazott püspökök:

Egy-egy egyházkerületet több (öt vagy hat) egyházmegye alkot, ezek élén az esperesek és az egyházmegyei felügyelők állnak. Egy-egy egyházmegye több gyülekezetből épül fel, melyeknek hívei között a választott lelkészek szolgálnak, elnöktársaik pedig a gyülekezeti felügyelők. 1952-ig a Magyarországi Evangélikus Egyház négy egyházkerületből (bányai, dunáninneni, dunántúli, tiszai) épült fel, 1952 és 2000 között kettőből (déli, északi), 2000 óta él a jelenlegi három egyházkerületes rendszer.

Az egyházkerület püspökét választás után iktatják be. A választásban minden valamelyik gyülekezethez tartozó nyilvántartott evangélikus gyülekezeti tag részt vehet. A püspökké választhatóság feltétele a 15 éves lelkészi és ebből legalább 5 év gyülekezeti lelkészi szolgálat, és a be nem töltött 60. életév. A kerület püspöke hivatalát nyugdíjazásáig tölti be. A nyugdíjkorhatár jelenleg 65 év, de az ezt megelőző és ezt követő 2 éves időszakban maga választhatja meg annak időpontját. A püspöki címet nyugdíjba vonulása után is használhatja.

Püspökség a Magyarországi Unitárius Egyházban

Az egyetlen magyar alapítású egyház, az unitárius egyház, s így a magyarországi unitárius hitélet központja is sokáig Kolozsvár volt. Trianon után 1968-ig, a tordai országgyűlés négyszázadik évfordulójáig kellett várni az önálló magyarországi unitárius egyház megalapítására, addig püspök helyett püspöki helynök vitte a magyarországi ügyeket. A magyar egyház jelenlegi püspöke: Rázmány Csaba.

Püspökség a Magyarországi Baptista Egyházban

A baptista egyházszervezet ellentétben a katolikus egyházzal, nem felülről szerveződik, hanem alulról. Az egyházi hierarchia kialakulását a legtöbb protestáns közösségnél is jobban igyekszik elkerülni. Ebből a speciális helyzetből adódik, hogy a Magyarországi Baptista Egyháznak hivatalosan nincsen egyetlen püspöke sem. A közösség tanítása szerint, ha bibliai értelemben vizsgáljuk a kérdést, akkor minden lelkipásztor egyben püspök is. A legfőbb püspök maga Jézus.

A Magyarországi Baptista Egyházban is léteznek egyházkerületek, azonban ezek csupán adminisztratív célokra szolgálnak. A vezetés a gyülekezetek kezében van. A gyülekezetek szövetségének elnökét a küldöttek választják. Az elnökség nem rendelkezik olyan jogosultságokkal, mint a legtöbb keresztény egyházban.

Források

  • A Magyarországi Evangélikus Egyház törvényei, Luther Kiadó, Budapest, 2006.
  • Haag, Herbert: Bibliai Lexikon, Szent István Társulat, Budapest, 1989. ISBN 9633604656
  • Varga Zsigmond: Újszövetségi görög-magyar szótár, Kálvin Kiadó, Budapest, 1996. ISBN 9633006589

Külső hivatkozások

Jegyzetek

  1. ^ a még kevésbé megbízható városállamok életébe nem a polgári episzkoposzok, hanem katonai felügyelők, általában a helyben állomásozó athéni őrség parancsnokai szóltak bele
  2. ^ a Protestáns Tábori Püspökség honlapja
  3. ^ Evangélikus Egyszeregy
  4. ^ A Magyarországi Evangélikus Egyház törvényei, 2006, 31.

This article is from Wikipedia. All text is available under the terms of the GNU Free Documentation License.