Reformkor

A magyarság történelme
A magyar nép kialakulása
A középkori Magyar Királyság története
Kora újkori magyar történelem
19. századi magyar történelem
Reformkor
Szabadságharc
Kiegyezés
Osztrák–Magyar Monarchia
20. századi magyar történelem

A reformkor elnevezés a 19. század elejére a fejlődésben Nyugat-Európa mintaadó államaihoz (elsősorban Anglia és Franciaország) képest lemaradt magyar társadalomban végbemenő újítási, modernizációs szándékra utal. A korszak idején számtalan szociális, gazdasági, kulturális vívmány született, elsődlegesen: a jobbágykérdés rendezése, az önálló, modern ipar megteremtése, a Himnusz és egyéb nemzeti összetartozást kifejező költemények, valamint a polgári átalakulás útjában álló akadályok elhárítása. Mindezek alapkövei lettek az öntudatra ébredő nemzet újkori történelmének, s elvezettek a modern, polgári Magyarország megteremtéséhez.

Előzmények

A nemzeti ébredés. II. József halála után a végrehajtó hatalom a köznemesség befolyása alatt álló megyék kezébe került. Az elhunyt uralkodó rendeleteit kivétel nélkül hatályon kívül helyezték. Az országon egyfajta eufória lett úrrá, a magyar nyelv, ruházat, zene, tánc új virágkora köszöntött be. A magyar nyelv középiskolai tanítását törvénnyel írták elő, magyar színtársulatok alakultak. S bár a napóleoni háborúk alatt a nemesség érdekegyezés miatt támogatta az uralkodó dinasztiát (a hosszú háborúban anyagilag jól jártak), hamar kiderült, hogy a Habsburg abszolutizmus csak addig partnere a magyarságnak, amíg szüksége van rá. A háborúk lezárása után az udvar pénzrontást hajtott végre, majd a tiltakozó rendi országgyűlést berekesztette, s hosszú évekig össze sem hívta. A modernizáció hívei számára az első lehetőség az 1825-1827-es reformországgyűlésen adódott.

Jelentős személyiségek

Széchenyi István

A reformkor első szakaszának legmeghatározóbb személyisége gróf Széchenyi István volt. Az arisztokrata származású Széchenyi életének kezdeti, bohém időszaka után megcsömörlött arisztokrata társainak hedonista gondolkodásmódjától, s nagy lendülettel vetette bele magát az ország modernizálásának folyamatába. Angliai utazásai során szerzett tapasztalatai meghatározóak voltak későbbi tevékenységében. Az 1825-1827-es első reformországgyűlésen birtokai egyéves jövedelmének kamatát ajánlotta fel egy, a magyar nyelvet felkaroló szervezet, a Magyar Tudományos Akadémia megalapítására. Személyes tapasztalatai alapján világosan felismerte, hogy a feudális maradványok, például a nemesi birtok elidegeníthetetlensége a legfőbb gátjai a modernizációnak, ezek felszámolására 1830-as Hitel című munkájában összefüggő reformprogramot adott. A rendkívül népszerű könyvet leghevesebben Dessewffy József támadta a Hitel című munka taglalatja 1831-es kiadványában, melyre Széchenyi a Világ elnevezésű munkájában válaszolt. 1831-ben a Felvidéken parasztfelkelés tört ki, amely arra késztette Széchenyit, hogy reformprogramját sűrítve tárja a nyilvánosság elé Stádium című könyvében. Programjának pontjai:

1. hitelképesség
2. az ősiség eltörlése
3. a fiscalitas (háramlási jog) megszüntetése
4. jus proprietatis, a birtokbírhatás joga (nem nemes is rendelkezhessen földdel)
5. törvény előtti egyenlőség
6. törvényes pártvéd
7. részleges közteherviselés (idomzat szerint, a házi pénztárba - vármegye költségei)
8. vadvízek szabályozása
9. utak készítése
10. a belvámok Országgyűlési hatáskörbe tartozzanak
11. monopóliumok, céhek, hatósági árszabás (limitatio) eltörlése
12. 1835-től csak a magyar nyelven írott törvények, szerződések legyenek kötelezőek
13. a Helytartó Tanács hatalmának fenntartása, a birodalmi egység végett
14. a törvényhozás és a bírósági tárgyalások nyilvánossága^[1]

Széchenyi élen járt elméleti munkássága gyakorlati megvalósításában. A Vaskaput hajózhatóvá tette, irányította a Tisza-szabályozás előkészületeit. Kezdeményezte a dunai gőzhajózást, hajógyárat és téli kikötőt létesített. Az első gőzzel hajtott hengermalom megépíttetése mellett a selyemhernyó-tenyésztést is népszerűsítette. Ő építtette a Lánchidat is. A vasútvonalak létesítését minden erejével előmozdítani igyekezett. Az ipari, közlekedési fejlesztései mellett egyfajta "civilizátor" szerepét is magára vállalta: meghonosította a lóversenyzést, a casinót, de még a rendszeres fürdés szokását is. Az 1820-as, 1830-as évek kétségtelenül Széchenyi évei voltak. Hosszútávú programjában szerepelt a jobbágyfelszabadítás is, ám ő ezt lassan, a fejlődéssel együtt képzelte el, ennek a pontos módját nem is fejtette ki.

Kossuth Lajos

Az 1830-as évektől fellépő Kossuth Lajosnak volt a legnagyobb szerepe az országos közvélemény alakításában és a nyilvánosság megteremtésében. Országgyűlési Tudósítások című lapjával igyekezett megnyerni az ország politizáló nemességét a reformok számára.

Miután a reakció bebörtönözte, fogságában angol nyelvet és közgazdaságtant tanult. Igazán jelentős szerephez kiszabadulása, az udvar megváltozott taktikája után jutott: 1841 januárjától főszerkesztője lett az akkoriban induló Pesti Hírlapnak. Ez a napilap, habár erős cenzúra alá esett, Kossuth zsenialitásának köszönhetően mégis képes volt sorra venni és kitárgyalni a korabeli Magyarország minden égető politikai, szociális, gazdasági problémáját, megteremtve ezzel a modern magyar újságírást. Népszerűségére jellemző, hogy a kezdetben 60 példányban kiadott lap rövidesen elérte a 4000-es példányszámot. Reformprogramját is ebben fejtette ki, amely a jobbágykérdésben kötelező, államilag támogatott örökváltságot irányzott elő, célul tűzte ki a nemesség megadóztatásával a közteherviselés bevezetését, valamint a politikai szabadságjokok megteremtését, a népképviseletet. Programjában már a polgári tulajdonviszonyok és a politikai egyenlőség megvalósítása körvonalazódott. Ezek megvalósítását, Széchenyi arisztokrata-vezetésű terveivel szemben, a középnemességtől remélte. S bár a reakció 1844-ben megfosztotta a Pesti Hírlaptól, tovább folytatta küzdelmét: Védegyletet alapított a magyar ipar védelmére.

Wesselényi Miklós

Az "árvízi hajós", "a legelső magyar ifjú" az erdélyi reformkor fő alakja, Wesselényi Miklós báró volt. A jobbágyfelszabadítás melletti szenvedélyes, őszinte érvelése gyakran kimozdította az országgyűlési vitákat a holtpontról. A Balítéletek című művébén kihangsúlyozza a nemesség és jobbágyság közti viszony rendezését. Egy másik politikai tárgyú írásában óvatosságra hivja fel a nyelvészek figyelmét, Erdély nemzetiségi összetételére gondolván. Az 1837-es erdélyi országgyülésen a Béccsel szembeni ellenzék jelentős sikert ér el: nem választják meg gubernátornak a Habsburgok által támogatott jelöltet. 1847-től Erdélyben is a magyar váltotta fel a latint hivatalos nyelvként. Szintén ebben az évben az erdélyi országgyűlés is dönt az úrbéri kérdés rendezéséről, vagyis a jobbágyok és nemesek közti földmegosztásról. Kedvezőtlenebb az erdélyi jobbágyok földhöz jutása, mint Magyarországon, mivel itt jóval kisebbek voltak a jobbágytelkek. Az ebből fakadó elégedetlenség 1848-ban robbanáshoz fog vezetni.

Kölcsey Ferenc

A költő Kölcsey Ferenc államférfiként is aktív szerepet vállalt a reformkor folyamán: az 1832-1836-os országgyűlésen szatmári követként az örökváltság ügyében mondott szenvedélyes beszédével hívta fel magára a figyelmet. Az örökváltság alatt a liberális követek egy olyan megoldást értettek a jobbágykérdésre, amely szerint a jobbágyok, földesurukkal egyezkedve pénzzel örökre megváltják személyüket, és telküket is, mely így szabad, polgári tulajdonná alakul át. A reakció előretörése azonban ezt a kezdeményezést – akkor – még keresztülhúzta. Mivel a megyék képviselői akkoriban nem rendelkeztek a maihoz hasonló, képviselőket megillető döntési szabadsággal, a követutasítás szerint kellett eljárniuk. Mikor Kölcsey is maradi követutasítást kapott, lemondott és visszavonult az aktív közélettől. Himnusza azonban spontán módon a magyarság legfőbb nemzeti költeményévé vált.

Deák Ferenc

A "nemzet prókátora" "Haza bölcse" 1833-tól jelent meg a politikai porondon. Deák Ferenc éles logikája és taktikai érzéke voltak azok a tulajdonságai, amelyek a reformfolyamatokért folytatott politikai küzdelem egyik főszereplőjévé tették. 1847-es visszavonulásáig Kossuthal együtt szellemi vezére volt a reformerek országgyűlési táborának.

Lovassy László és az országgyűlési ifjak

A reformpárti vezérszónokok legszűkebb támogatói körét az országgyűlések ifjak jelentették. Ezeknek vezetője Lovassy László volt. A túlnyomó részben jogi pályára készülő középnemesi ifjak körében egyébként is hódított a liberalizmus eszmerendszere, s mivel az ügyvédi vizsga követelményei között szerepelt az országgyűlések látogatása is, a reformeszmékkel itt első kézből ismerkedhettek meg. Szűk körű vitaegyleteket alapítottak. Vezetőjük, Lovassy később egyike lett azoknak, akikre lecsapott a reakció: 10 éves várbörtönbüntetése alatt megőrült. Az országgyűlési ifjak azonban 1848 politizáló, liberális nemzedékévé nőtték ki magukat.

A reformokról pro és kontra

Kossuth és Széchenyi vitája

A reformkor célkitűzéseinek megvalósítása felvetette az ezekhez vezető út, a módszerek megválasztásának kérdését is. A módszerekben, a bécsi udvarral szemben követett reformpolitika kérdésében nem volt egyetértés a reformok mellett elkötelezett jelentős személyiségek között sem. A reformerek között lévő mély világnézeti, politikai szakadék legmarkánsabban Kossuth és Széchenyi vitájában mutatkozott meg. Széchenyi, arisztokrata származású lévén, Magyarország felemelkedését saját osztálya, az arisztokrácia felemelésével együtt és vezetésével képzelte el. Ausztria és Magyarország történelmileg kialakult közösségét adottnak és megváltoztathatatlannak tekintette, élesen ellenezte a függetlenségi törekvéseket. Kossuth ezzel szemben független nemzeti államot akart, vagy legalábbis egy, a Habsburg birodalmon belüli gazdasági és politikai magyar különállást. A reformfolyamat társadalmi levezetésének kérdésében is ellentmondva Széchenyinek, azt hirdette, hogy a nemesség egyedül, az egész nemzet támogatása nélkül semmiképpen sem képes a modern, polgári hazát és ennek társadalmát megteremteni. Széchenyi, aki Wesselényivel ifjan kötött barátságát már régebben megszakította, Kossuthnak a Pesti Hírlapban publikált nézetei ellen a Kelet Népe című vitairat kiadásával tiltakozott. Az ország közvéleménye és a reformerek azonban ekkorra már Széchenyi reformjait kevesellték, s Kossuth mellé álltak. Széchenyi elszigetelődött, így azt a szellemi vezetői szerepet, amelyet az 1820-as években még ő töltött be, az 1830-as évektől már Kossuth vette át. A reformfolyamat fő csapásiránya radikálisabb formát öltött.

A nemzeti radikálisok

A Kossuth-féle irányvonalat is keveslő nemzeti radikálisok már csak a reformkor végén jutottak szerephez, s meghatározó tevékenységük is inkább már az 1848-as forradalom és szabadságharc megindításához köthető. Azonban e helyt is megemlítendők, mivel ha közvetlen politikai befolyással nem is rendelkeztek, a kor politikusainak az idő haladtával egyre inkább számolniuk kellett velük, akárcsak az elégedetlen jobbágytömegekkel. Nyomásgyakorlásuk a korszak végén többször kimozdította a vitát a holtpontról. Kiemelkedő képviselőik Petőfi Sándor költő, Vasvári Pál történész és a jobbágy származású Táncsics Mihály író voltak. Gyökeres változtatásokat, örökváltság nélküli jobbágyfelszabadítást követeltek, nem riadva vissza a forradalmi eszközöktől sem. Táncsics így ír programjáról: "A földbirtok-tulajdonnak a legfőbb és egyetlen bizonysága a mívelés, ki azt míveli, az mondhatja csak igazán övének. A föld tehát mienk, kik míveljük, következésképpen érte megváltási díjjal igazságosan nem tartozunk. És ha ti nem akarjátok ez igazságot törvényben kimondani, majd a szükségtől kényszerítve mi fogjuk kikiáltani…"^[2]

A konzervatív ellenzék

A reformokat kezdettől fogva a maradi feudális ellenzék és az őket támogató bécsi udvar csökönyös ellenállásával szemben kellett kivívni. A reformmozgalmak legfőbb gátolói a kezdeti időszakban Metternich kormánya és I.Ferenc király voltak. 1835-től Metternich terrorral próbálta megtörni a reformfolyamatokat: Lovassyt, Kossuthot, Wesselényit bebörtönözték. Később, a nyílt reakció kudarca után Dessewffy Aurél gróf, fiatal arisztokrata magukat "fontolva haladóknak" nevező konzervatív pártot szervezett. Ekkoriban, az 1830-as évek végén a tisztán reakciós konzervativizmus már nem volt népszerű, a reformerek sikerei nyomán a "haladókkal" szemben a "maradiság" pejoratív jelzővé vált, ebből következett Dessewffy pártjának névválasztása és taktikája is. A reformerek néhány javaslatát kisajátítva és erősen felhígítva igyekezett az ingadozókat megnyerni, s így a reformerek táborát gyengíteni.

Fontos események

• 1825-1827-es pozsonyi országgyűlés. a reformküzdelem megindítása ehhez az egyébként még csak szerény eredményeket hozó országgyűléshez köthető. Széchenyi egy egész évi jövedelmét ajánlotta fel a Magyar Tudományos Akadémia megalapítására.
• A Védegylet.
• A Pesti Hírlap.
• A Lánchíd megépítése

Eredmények, összegzés

A reformkor végére megvalósult a felzárkózás Európához, a polgári Magyarország alapjainak lerakása. Az ebben a korszakban megteremtett gazdasági erő, nemzeti érdekegyesítés és a jobbágykérdés rendezése nélkül az ország nem vállalkozhatott volna 1848-1849-es szabadságküzdelmére. Különlegesen kiemelkedő jelentőségű a nemesség kezdeményező szerepe a reformok elindításában és kiváltságaik önkéntes feladása: ez azzal a különleges eredménnyel járt, hogy a jobbágyság nagy tömegei nálunk nem fordultak fegyveresen szembe földesuraikkal szabadságjogaik kivívása érdekében, mint más országokban történt, hanem a nemességgel érdekszövetségben kapcsolódtak be a nemzet ügyének szolgálatába. Ennek igazi jelentősége majd a szabadságharc idején mutatkozik meg: a reformkorban létrehozott ipar, gazdaság és a széles jobbágytömegek támogatása miatt volt Magyarország az egyetlen ország, amely még akkor is képes volt a feudális monarchákkal szemben támadni és győzni, mikor az 1848-as szabadságküzdelmek többi forradalmi nemzete már régen fegyverletételre kényszerült.

Külső hivatkozások

Ajánlott irodalom

• Gergely András: Egy nemzetet az emberiségnek
• Trócsányi Zsolt: Wesselényi Miklós és világa
• Szabad György: Kossuth politikai pályája
• Rubicon 1995/1-2. Széchenyi és Kossuth

Film

• A Hídember

Források

• "Történelem III." – Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest
• "A romániai magyar nemzeti kisebbség történeleme és hagyományai" című VI. és VII. osztályos tankönyv – Stúdium Könyvkiadó, Kolozsvár

Jegyzetek