Szecessziós stílusnak a szecessziós mozgalmak stílusát hívják.
A fogalom meglehetősen vitatható, s ezt már Lukács György is megtette, hiszen a szecesszió mint gyűjtőfogalom alá tartozó irányzatok (a német Jugendstíl, az olasz stile floreal, a magyar szecesszió, az angol és francia art nouveau, a katalán modernizmus) stilárisan egyáltalán nem egységesek. Közös stílussajátossáként szokás általában a kavargó, kígyózó vonalakat, a dekorativitást, a növényi ornamentika gazdagságát, a természetben ritka színeket (olíva, lila) említeni, de ezek nem mondhatók el minden egyes szecessziós alkotásra, főleg nem a glasgow-i rektilineáris szecesszióra. Az egyes országok szecessziós művészete sem egységes stiláris szempontból, különösen igaz ez Magyarországra: a szecessziót itt hat különböző forrásból lehet megfogni: Lechner és iskolája; Kós Károly és köre; a Zsolnay Gyár, a Gödöllői Művésztelep; a nagyobb festők visszakanyarodásai (Vaszary, Rippl-Rónai, Ferenczy Károly); a polgári életképfestők munkássága.
Források
- Gellér Katalin: A magyar szecesszió
- Művészeti Lexikon, Bp., 1968.
- Nagy Endre: Szecesszió egykor és ma