Az altáji nyelvcsalád nyelveinek eloszlása Eurázsiában. A japán és a koreai nyelv idesorolása, valamint maga az altáji nyelvcsalád léte a mai napig is vita tárgyát képezi.
Az első írásos emlékek a nyolcadik századból származó türk rovásírásosOrhon feliratok, melyeket a göktürkök hagytak hátra. Ezeket a feliratokat az Orhon folyó völgyében, Mongóliában fedezték fel 1889-ben. A 11. században Kaşgarlı Mahmud, a Karahanida-dinasztia írója elkészítette az első türk nyelvű szótárat (Divânü Lügati't-Türk), mely térképet is tartalmaz a türk nyelvek elterjedéséről.[4]
A török nyelvek északnyugati ágának fontos emléke a 12. - 13. században íródott Codex Cumanicus, főként a kipcsak nyelvek szempontjából jelentős forrás.
A török népek hosszan tartó vándorlásaik során keveredtek más népekkel, így nyelvük is kölcsönhatásba került azokkal a népekkel, melyekkel érintkeztek. Emiatt a türk nyelvek pontos eredetét nehéz megállapítani, besorolásukról a mai napig is vitatkoznak a nyelvészek, és folynak a kutatások.
Hun(?) (kihalt) – bár csak néhány személynévből ismert, egyes feltételezések szerint csuvasos nyelv lehetett, ámbár az iszfaháni kódex alapján talán biztosnak mondható az inkább uráli eredete.
Kazár (kihalt) – bár csak néhány személynévből ismert, egyes feltételezések szerint csuvasos nyelv lehetett
A török nyelvek besorolásához hagyományosan az alábbi izoglosszákat használják:[6]
Rotacizmus, például a *toqqız („kilenc”) szó utolsó mássalhangzójánál. Ez választja el a szóvégi /r/-t használó ogur nyelveket a török nyelvek többi tagjától, melyeknél a szóvégi /z/ figyelhető meg.[7]
Hangzóközi *d, mint a *hadaq („láb”) szó második mássallhangzójánál
^ ab Katzner, Kenneth (2002. March). Languages of the World, Third Edition. Routledge, an imprint of Taylor & Francis Books Ltd.. ISBN 978-0415250047.
^ Voegelin, C.F. & F.M. Voegelin. 1977. Classification and index of the World's languages. New York: Elsevier.
^ Soucek, Svat (2000. March). A History of Inner Asia. Cambridge University Press. ISBN 978-0521651691.
^ Findley, Carter V. (2004. October). The Turks in World History. Oxford University Press. ISBN 0-19-517726-6.
^ ab Lars Johanson (1998) The History of Turkic. In Lars Johanson & Éva Ágnes Csató (eds) The Turkic Languages. London, New York: Routledge, 81-125. [1]
^ Larry Clark, Chuvash. In Lars Johanson & Éva Ágnes Csató (eds), The Turkic Languages, London, New York: Routledge, 434-452, 2006.
Irodalom
Baskakov, N.A. 1962, 1969. Introduction to the study of the Turkic languages. Moscow.
Boeschoten, Hendrik & Lars Johanson. 2006. Turkic languages in contact. Turcologica, Bd. 61. Wiesbaden: Harrassowitz. ISBN 3447052120
Clausen, Gerard. 1972. An etymological dictionary of pre-thirteenth-century Turkish. Oxford: Oxford University Press.
Deny, Jean et al. 1959-1964. Philologiae Turcicae Fundamenta. Wiesbaden: Harrassowitz.
Johanson, Lars & Éva Agnes Csató (ed.). 1998. The Turkic languages. London: Routledge. ISBN 0-415-08200-5.
Johanson, Lars. 1998. "The history of Turkic." In: Johanson & Csató, pp. 81-125.[2]
Johanson, Lars. 1998. "Turkic languages." In: Encyclopaedia Britannica. CD 98. Encyclopaedia Britannica Online, 5 sept. 2007.[3]
Menges, K. H. 1968. The Turkic languages and peoples: An introduction to Turkic studies. Wiesbaden: Harrassowitz.
Öztopçu, Kurtuluş. 1996. Dictionary of the Turkic languages: English, Azerbaijani, Kazakh, Kyrgyz, Tatar, Turkish, Turkmen, Uighur, Uzbek. London: Routledge. ISBN 0415141982
Samoilovich, A. N. 1922. Some additions to the classification of the Turkish languages. Petrograd.[4]
Schönig, Claus. 1997-1998. "A new attempt to classify the Turkic languages I-III." Turkic Languages 1:1.117–133, 1:2.262–277, 2:1.130–151.
Voegelin, C.F. & F.M. Voegelin. 1977. Classification and index of the World's languages. New York: Elsevier.