|
Article on other languages:
|
A Vitézi Rend magyar alapítású rend, amelyet Horthy Miklós kormányzó alapított 1920-ban. Olyan személyeket avattak a rend tagjaivá, akik harcokban, vagy egyéb módon tűntek ki a magyar nemzet szolgálatában. Tagjai vitézi telket, azaz földbirtokot is kaptak, és a „vitéz” előnevet használhatták, a cím használatára a Rend alapszabálya szerint a legidősebb férfi leszármazott is jogosulttá vált.
A rend történeteNagybányai Horthy Miklós kezdeményezésre a 6650/1920 M.E. rendelettel alapították meg a Vitézi Rendet, mely alapítást az 1920:XXXVI törvénycikk 77. paragrafusa megerősített. A második világháború után a Magyar Népköztársaság kormányai minden korábbi Rend működését lehetetlenné tették, tagjait üldözték (internálták, kitelepítették). A nyugatra került rendtagok a Rendet továbbra is életben tartották, és 1962-ben a Lovagrendek Nemzetközi Állandó Bizottsága által is elismertették. Ma több szervezet is működik ezen a néven, de a Lovagrendek Nemzetközi Állandó Bizottsága csak egyiküket ismeri el, a vitéz Habsburg–Toscanai József Árpád magyar királyi herceg, főkapitány által vezetett Vitézi Rendet. Mindegyik Magyarországon jogilag elismert szervezet egyesületi, vagy alapítványi formában tevékenykedik, mindegyikük magának vindikálja a jogfolytonosságot annak ellenére, hogy jogállásuk, alapszabályaik és tagfelvételi rendszerük jelentősen eltér az 1920-ban Horthy Miklós által alapított, és ma József Árpád főkapitány által vezetett Vitézi Rendétől. A Rend kinyilvánított célja: „Utódaikban is jutalmazni s az ország hűségében megtartani mindazokat, kik a világháborúban és a forradalmak alatt egyéni vitézségük s nemzeti érzésükkel kitűntek, s melynek látható jeleként személyes vitézségért adományozott hadi kitüntetéssel rendelkeznek.” A Vitézi Rend főkapitányai
Felvétel a Vitézi RendbeA vitézi avatás meghatározott ceremónia keretében, fényes külsőségek mellett zajlott.
Források
Külső hivatkozások |
This article is from Wikipedia. All text is available under the terms of the GNU Free Documentation License.